Szijjártó a kínai autógyár szegedi érkezésére: Nem szoktunk híreszteléseket kommentálni

2023. november 6. – 13:43

Másolás

Vágólapra másolva

Olvastam a híresztelést, de nemhogy megerősíteni, kommentálni sem tudom – ezt mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, amikor az atv.hu azt próbálta megtudni tőle: igazak-e a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung iparági információi, valóban Magyarországon szeretné-e felépíteni első európai autógyárát a kínai BYD.

Az, hogy nem kommentálja a sajtóban megjelent információt, nem jelenti, hogy tárgyalások sem zajlanak. Szijjártó azt mondta, „mi bármilyen Magyarországra irányuló beruházást csak akkor jelentünk be, ha arról megállapodás születik. Nem is akarom kommentálni” – mondta a miniszter egy hétfői bizottsági meghallgatása után. Szijjártó Péter azt is hozzátette: „semmi olyan információt nem tud mondani, ami konkrét lenne, vagy közérdeklődésre tarthatna számot”.

Próbálták megtudni azt is, hogy volt-e tárgyalás a BYD-val, de erre is csak az a válasz érkezett, hogy „az egészet nem szeretném kommentálni, mert nem szoktunk ilyen híreszteléseket kommentálni”.

Orbán Viktor két hete Kínában járt, és ellátogatott Sencsenbe is a BYD autógyártó céghez, és megbeszélést is folytatott Vang Csuan-fuval, a BYD alapító-elnökével. A cég a nemzetközi autóipar meghatározó szereplője, mára a világ második legnagyobb elektromos autógyártója a Tesla mögött.

A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (b) és Vang Csuan-fu, a világ legnagyobb elektromosautó-gyártó cége, a kínai BYD alapító-elnöke (j) megbeszélést folytat a dél-kínai Sencsenben 2023. október 19-én. Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán – MTI
A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (b) és Vang Csuan-fu, a világ legnagyobb elektromosautó-gyártó cége, a kínai BYD alapító-elnöke (j) megbeszélést folytat a dél-kínai Sencsenben 2023. október 19-én. Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán – MTI

A kínai cég azt már korábban bejelentette, hogy saját autógyártó telepet akarnak létrehozni Európában, csak az nem lehet(lehetett) tudni, melyik országot választják. A kínai cég szóvivője a lap kérdésére egyelőre annyit erősített meg, hogy az új gyár helyszíne vonatkozó döntést az év végéig bejelentik.

A BYD Magyarországon már jelen van, komáromi gyárukban 2017 óta szerelnek össze elektromos buszokat. A német lap úgy tudja, hogy Magyaroszágon „hat számjegyű mennyiségben” állítanának elő kínai elektromos autókat.

Korábbi cikkünkben részletesen foglalkoztunk azzal, hogy Szeged mellett az M43-as autópálya közelében egy 300 hektáros földrész kisajátítását kezdte meg az önkormányzat egy közelebbről meg nem nevezett ipari beruházás számára. A városvezetés csak annyit árult el, hogy nem akkumulátorgyárat terveznek, de azt egyelőre nem közölték, milyen üzem épülne a területen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!