A kínai nagykövet szerint sikeres volt Orbán pekingi látogatása

2023. október 27. – 16:26

Másolás

Vágólapra másolva

Sikeres és eredményes volt Orbán Viktor miniszterelnök múlt heti látogatása Kínában – jelentette ki Gong Tao, Kína magyarországi nagykövete pénteki sajtótájékoztatóján Budapesten. A nagykövet szerint a két fél között magasabb szintre emelkedett a kölcsönös politikai bizalom – írta az MTI.

Orbán az Egy övezet, egy út kínai kezdeményezés csúcsszintű fórumán vett részt Pekingben, ahol találkozott Hszi Csin-ping kínai elnökkel és Li Csiang miniszterelnökkel, továbbá kínai bankoknál és vállalatoknál is látogatást tett. Gong Tao utóbbiak közül kiemelte a Kínai Ipari és Kereskedelmi Bankot, a Kínai Építési Bankot, technológiai vállalatokat és a BYD autógyártó céget.

A pekingi csúcstalálkozó részleteiről és eredményeiről ebben a cikkben írtunk bővebben.

A kínai nagykövet szerint megerősödött a kétoldalú együttműködés, és stratégiai partnerség alakult ki Magyarország és Kína között. Kiemelte, hogy a magyar delegáció tíz területen is új együttműködési megállapodást írt alá a kínai kormányzattal a mostani látogatáson. Gong Tao a konkrét projektek közül kiemelte a kínai részvétellel megvalósuló Budapest-Belgrád gyorsvasútvonalat, amelynél megállapodtak, hogy a kiépítése 2025-re befejeződik.

Orbán Viktor miniszterelnököt fogadja Hszi Csin-ping kínai elnök Pekingben 2023. október 17-én – Fotó: Fischer Zoltán / Miniszterelnöki Sajtóiroda / MTI
Orbán Viktor miniszterelnököt fogadja Hszi Csin-ping kínai elnök Pekingben 2023. október 17-én – Fotó: Fischer Zoltán / Miniszterelnöki Sajtóiroda / MTI

„Magyarország és Kína egyre szorosabbá váló kapcsolata lehetővé teszi a Kína és az Európai Unió, illetve Kína és a közép- és kelet-európai térség közti együttműködés előmozdítását is” – mondta Gong Tao, hozzátéve, hogy az együttműködés további fokozására adnak lehetőséget azok a rendezvények, amelyeket a kínai-magyar diplomáciai kapcsolatfelvétel közelgő 75. évfordulója alkalmából tartanak majd.

A VSquare magyar kormányközeli forrásra hivatkozva arról írt, hogy Hszi Csin-ping kínai elnök a találkozón nem ment bele Orbán azon javaslatába, amely szerint a kínai alvállalkozó helyett egy nyugati cég telepíthetné a Budapest-Belgrád vasútvonal biztosítóberendezéseit és vonatbefolyásoló rendszerét. Az építkezésre rálátó, egymástól független forrásaink szerint a probléma az, hogy a kínaiak nem tudnak az EU-s szabványoknak megfelelő rendszereket építeni: ennek egy sor oka van, amelyekről ebben a cikkünkben írtunk hosszabban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!