A szegedi egyetemen 20 többletpontot ér az MCC

2023. november 4. – 06:48

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Szegedi Tudományegyetemen „2025-ben az MCC középiskolás programja 20 pontot ér majd”, válaszolta megkeresésünkre az intézmény pénteken. Ugyanígy 20 pontot érnek majd az MTA középiskolások számára kiírt tudományos pályázatai is.

2024-ben nem adnak intézményi pontot az MCC-programokért, írták. Jövőre csak az SZTE saját ingyenes online tanulásmódszertani kurzusa, a Coursera felületén elvégezhető „A tanulás tanulása” (5 pont), és az SZTE Junior Akadémia valamely felkészítő programja (10 pont) ér többletpontot.

Október végén derült ki, hogy a jövőben maximum 70 pluszpontként lehet majd elszámolni az egyetemi felvételi során az MCC középiskolás programbizonyítványát. Nyelvvizsgáért egyébként 36–50 pont, emelt szintű érettségiért 50 többletpont jár.

2025-től a Pécsi Tudományegyetem öt karán is többletpont jár. A jogi, bölcsész, egészségtudományi, műszaki és pedagógiai karokra jelentkező felvételizők ott 10 pontot szerezhetnek MCC-s bizonyítványukkal.

A szerző a Szegeder újságírója. A cikk a Szegeder és a Telex együttműködésének keretében jelenik meg a Telexen is.

A Telex fontosnak tartja, hogy az egész ország területéről szállíthasson az olvasóinak sztorikat, ezért közlünk gyakran vidéki riportokat. Mivel minden térséget nem tudunk lefedni budapesti szerkesztőségünkkel, keressük az együttműködést vidéki újságírókkal, és fokozatosan országos tudósítói hálózatot szeretnénk kiépíteni. Ez a cikk is egy ilyen együttműködés keretein belül készült.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!