Kishajót, kisrepülőt és újabb autókat is lefoglalnak Schadl Györgytől

2023. november 2. – 10:00

Másolás

Vágólapra másolva

A bíróság elrendelte, hogy lefoglalják azokat a járműveket, amiket az elmúlt hónapokban még pluszban találtak a letartóztatásban ülő Schadl György birtokában, mondta a bíró a csütörtöki tárgyaláson.

Ez azt jelenti, hogy a korrupciós per alatt találtak a végrehajtói kar volt elnökénél még

  • négy kocsit,
  • egy kishajót
  • és egy kisrepülőt.

Az már korábban kiderült, hogy ezeket megtalálták Schadl birtokában, akkor az ügyészség kérvényezte a lefoglalást, a bíróság pedig ezt most el is rendelte.

Az eljárásban már korábban lefoglalták a Schadl házaspár több milliárd forintnyi közös vagyonát, a bankszámláikat zárolták, az ingatlanokat pedig zár alá vették.

A következő héten a korrupciós ügy egyik mellékszálát, Schadl vízi találmányát tárgyalja a bíróság, akkor hallgatják meg tanúként Süli Jánost, a paksi atomerőmű bővítéséért felelős egykori tárca nélküli minisztert is. A vád szerint ugyanis 2018-ban Völner Pál megkereste Sülit, hogy bemutassa neki Schadl találmányát, egy vízüzemű motort. Schadl a találmányra egymilliárd forint pályázati pénzt akart szerezni, ehhez akarta megszerezni Süli segítségét, áll a vádiratban.

A Schadl–Völner-ügyben írt összes cikkünket ide kattintva találja.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!