Tanúként hallgatja meg Süli Jánost a bíróság a Schadl-Völner-perben

2023. június 22. – 16:21

Tanúként hallgatja meg Süli Jánost a bíróság a Schadl-Völner-perben
Süli János, a paksi atomerőmű bővítéséért felelős tárca nélküli miniszter napirend előtti felszólalásra reagál az Országgyűlés plenáris ülésén 2022. május 10-én. Fotó – MTI/Koszticsák Szilárd

Másolás

Vágólapra másolva

Tanúként idézi be a bíróság őszre Süli János volt minisztert a végrehajtói kar volt elnöke, Schadl György és a fideszes volt igazságügyi miniszterhelyettes és államtitkár, Völner Pál korrupciós perében, mondta az ügy bírója a csütörtöki tárgyaláson. Ezt egyébként maga Völner Pál kezdeményezte.

Süli János 2017 és 2022 között volt a paksi atomerőmű bővítéséért felelős tárca nélküli miniszter. A nyomozati anyag szerint 2018-ban Völner Pál kereste meg, hogy bemutassa neki Schadl György egy találmányát, egy vízüzemű motort. Schadl a találmányra egymilliárd forint pályázati pénzt akart szerezni, ehhez akarta megszerezni Süli segítségét.

Völner meghívására Süli 2018 augusztusában elment egy törökbálinti telephelyre, ahol Schadl bemutatta neki a találmányt. Sülinek emiatt írásbeli tanúvallomást kellett adnia, amelyben azt írta: „más találkozóra nem emlékszem, talán telefonon beszéltünk még egyszer a találmányról”. Süli szerint a kért támogatásból végül nem lett semmi.

Ebben a találmányos ügyben Süli mellett a bíróság ősszel tanúként hallgatja meg Kovács Pál és Steiner Attila államtitkárokat, akik szintén személyesen tekintették meg Schadl találmányát.

Mellettük tervben van Vízkelety Mariann egykori államtitkár őszi meghallgatása is, akire Völner mutogat, mert szerinte Vízkelety írta alá a végrehajtók kinevezéseit. Az ő meghallgatása viszont egyelőre még kérdéses.

Varga Juditról még nem volt szó

De ez nem véletlen. Ősszel ugyanis az összetett korrupciós ügy mellékágain megy végig a bíróság, Schadl ügyeskedve túlépített siófoki nyaralóján, és a bizonyos találmányán.

A végrehajtók ügyeit egy következő körben, feltehetőleg valamikor télen veszik elő. Erről Papp Gábor, Völner Pál védője annyit kérdezett a bíróságtól, „ez a minisztériumi szálat is érinti?”, mire a bíró úgy felelt, igen.

Papp ugyanis már többször kifejezte a perben, hogy nagyon szeretné Varga Juditot tanúként meghallgatni, hiszen az igazságügyi miniszter többször megjelenik a nyomozati anyagokban, és volt, hogy Völner társaságában találkozott Schadl Györggyel, akivel a végrehajtói kinevezésekről beszéltek.

Egy üzenetváltás is volt Völner és Varga között, az sms-t Völner védője olvasta fel, és így hangzott:

Varga: Szia Pali, XY beszélt veled vh-ügyben?

Völner: Szia, igen, szeretnék erről majd a héten egyeztetni.

Varga: Rendben, beszéljünk majd holnap az államtitkári előtt.

Az úgynevezett Schadl-Völner-pernek nyárra most vége, az ügy októberben folytatódik.

A Telex a kezdetektől követi az úgynevezett Schadl–Völner-ügyet, a témában írt összes cikkünket ide kattintva találja.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!