Kövér László: Az EU és a NATO kezd úgy viselkedni, mintha egy új birodalom lenne

2023. október 24. – 09:57

Másolás

Vágólapra másolva

„A szuverenitás, az önrendelkezés az a képességünk, hogy a saját magunk életét meghatározó kérdésekről önállóan, külső behatás, külső kényszer nélkül dönthessünk” – mondta Kövér László a HírTv-nek, október 23. alkalmából adott interjújában. A házelnök főbb megállapításait pontokban foglaltuk össze, ezek a következők:

  • Abszolút szuverenitás nincsen, mert a világ egyéb dolgai is korlátoznak minket,
  • elvileg ma egy önkéntesen vállalt szövetségen belül vagyunk szuverének,
  • azért elvileg, mert „az Európai Unió és újabban már a NATO is – lásd legutóbb Pressman úrnak az akcióját a NATO magyarországi nagyköveteinek összehívásáról és eligazításáról – kezd úgy viselkedni, mintha az EU és a NATO nem egy egyenrangú partneri gyülekezet, hanem mintha egy új birodalom lenne, amelyben a birodalmi központ időről-időre megpróbálja szűkíteni a tagállamok mozgásterét, hogy előbb, vagy utóbb tartományokká degradálja ezeket”,
  • az Európai Unió előrehaladott fázisában van ennek a folyamatnak, azt látni, hogy az európai tagállamok jelentős részének a politikai elitje ebben a hasznos idióták szerepét tölti be, tehát nem tudja, hogy mit cselekszik,
  • ami ennél súlyosabb, hogy egy olyan elitnek a korrupt összetevője, része, amelyiknek tulajdonképpen ez az érdeke, ők majd a majdani birodalmi központnak lesznek az elitje, és ők jól fognak járni,
  • emiatt nekünk itt Európa perifériáján nem sok mozgásterünk marad,
  • Nem mi feszegetjük a határokat, mi ragaszkodunk ahhoz, hogy ez egy önkéntesen vállalt, szabad partneri együttműködés,
  • Ne már, hogy nekünk támasszanak követelményeket, vagy tegyenek fel kényes kérdéseket.

„Mi elég nagyok vagyunk ahhoz, hogy úgy érezzük, mindent nem nyelünk le, viszont nem vagyunk elég nagyok ahhoz, hogy partnerek nélkül tudjuk érvényesíteni a magunk álláspontját, tehát nekünk elementáris szükségünk van arra, hogy a közép- és kelet-európai országok politikai osztályai ne korrumpálódjanak bele egy nyugati elitbe”mondta a házelnök, aki itt párhuzamot vont a Habsburg elit és az Európai Unió elitjének felbomlása között, ami szerinte most zajlik. Ezen a ponton a riporter, a lengyel választások eredményéről kérdezi az Országház elnökét, aki azt válaszolja:

Vannak, amikor csalódást keltő választásokkal vagyunk kénytelenek szembesülni.

Az interjúban később szóba kerül a bevándorlás kérdése is, amiről Kövér azt mondja,teljesen mindegy, hogy mit mondanak Brüsszelben, Magyarország nem lesz bevándorlóország, az jöhet be Magyarországra, akit mi beengedünk és semmilyen táptalajt nem csinálunk a terrorizmusnak, a biztonságunk veszélyeztetésének”. A teljes, 20 perces interjút itt lehet megnézni:

A lengyelországi választási eredményről itt írtunk, arról pedig, hogy a Fidesz szuverenitásvédelméről szóló törvényt készít elő, ebben a cikkünkben írtunk részleteket, Orbán Viktor miniszterelnök Veszprémből elmondott ünnepi beszédét pedig ebben a cikkben tudósítottuk.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!