„Rogyott egy kicsit, aztán dűt is” – az ötvenéves mindszenti víztorony utolsó órája

„Mikor a buszról megláttuk, tudtuk mindig, hogy mindjárt Mindszenten vagyunk” – mondta egy fiatal nő negyed órával a mindszenti víztorony felrobbantása előtt. Az 1973-ban épült betontornyot kedden délelőtt borították földre, négyből három „lába” kapott robbanótöltetet.

Már 2021 decembere óta tudni lehetett, hogy lebontják az ötvenéves, 50 méter magas, 500m³ kapacitású, karélyos típusú építményt, amit a szecesszióért rajongó Bakonyi Tibor tervezett Szegeden.

Azért döntöttek így, mert bár a polgármester is szerette volna megtartani, terhelés nélkül is legfeljebb tíz évet jósoltak a statikailag instabil, helyrehozhatatlanul korrodált vasbeton szerkezetnek. A város 100 millió forintot kapott ezért a régi bontására, és egy új megépítésére.

Hogy a néhányuk által „öreg hölgy”-nek becézett építményt le kellett-e bontani, abban a helyiek között sem volt feltétlen egyetértés, de talán többen voltak azok, akik megtartották volna. Egy biztos, nosztalgiázással teltek a hatezres alföldi város délelőtti órái. A helyszíntől 150 méterre található, Csokonai utcai nemzeti dohánybolt előtt cigiző ötvenes-hatvanas férfiak egyike azt mondta, volt, hogy Mezőhegyesen arra kelt föl az autóban, hogy még el sem hagyhatták Mindszentet, mert látja a víztornyot. Ekkor derült ki számára, hogy kettő ugyanilyen épült annak idején az országban, egy itt, a másik pedig a román határon fekvő mezővárosban. „Olyan idős, mint a húgom, nekem hiányozni fog” – mondta egy másik, idősebb férfi.

A dohányboltban dolgozó középkorú nő néhány éve él csak a városban, őt kifejezetten nem is érinti a dolog, amivel kirajzolódik, hogy

inkább azok fájlalják a víztorony elvesztését, akik már akkoriban is itt éltek, és fiatalkorukra emlékezteti őket.

Ráadásul többen is megerősítették, hogy a helyiek építették annak idején, erről pedig a közösségi médiában is megjelent egy album. „Nekünk soha nincsen semmi emlékünk. A malom az utolsó” – szúrta közbe egy idős hölgy, utalva arra, hogy bár nem annyira kis településről van szó, nem sok a műemlék jellegű épület.

A szemközti pékségben dolgozó, húszas éveiben járó lány borzongott a gondolattól is, hogy néhány házzal arrébb hamarosan felrobbantanak valamit. Ő jobban örült volna, ha nem halasztják el az eredeti, múlt csütörtöki időpontot, mert akkor nem ő volt beosztva. „Úristen, hát ez egyre jobb” – mondta, amikor a tervezett részletekbe avattam be, azaz hogy konkrétan a Reál szupermarket mellé fog dőlni a víztorony.

A robbantás összehozta a város népét. Három helyszínen gyűltek össze nagyobb csoportokban a helyiek, mindegyik legalább 150 méterre volt magától a toronytól. Az egyik nagyobb tömörülés a főút túloldalán lévő, elkerítetlen katonai temetőben alakult ki, de a közeli benzinkút mögött is rengetegen várták a pillanatot, köztük a sajtó. Bár a különböző helyszínek miatt nehéz hiteles becslést adni, félezren lehettek a nézelődők. „Ide takarodjatok már, Arnold, idefele!” – így kiabáltak rá percekkel a robbantás előtt többen két fiatal srácra, akik közelebbről szerették volna nézni a robbantást.

Úgy másfél perccel a robbanás előtt egy madárraj kezdett körözni a toronynál, hogy miért szálltak fel arról már ennyivel előre, azt nem tudni. Egy csattanó, majd egy robbanó hang után fájdalmasan lassan, 9 másodperc alatt dőlt le a mindszentiek víztornya. A közönséget jól érzékelhető lökéshullám csapta meg, a föld is beleremegett. A gyerekek sírni kezdtek, mindenki más másodpercekig szótlanul állt.

„Rogyott egy kicsit, aztán dűt is” – foglalta össze a legfontosabb pillanatokat barátainak egy idős hölgy. Bár a területet biztosító szakemberek ezt még nem szerették volna, a közönség hamar ellepte a vasútállomás rakodóterületét, ahonnan a legjobban látni lehetett az összerogyott építményt.

„Nem volt ez olyan rossz állapotban, ha a robbantás után is így maradt” – szemlézte egy hölgy a víztorony úgy-ahogy egyben maradt fejszerkezetetét, míg egy másik azt elemezte, hogy nem az odahordott sóderkupacokra dőlt a torony, hanem pont azok mellé. „Ez jó’ mellé mönt” – mondta.

Szerinte valószínűleg a robbanószer lett rosszul elhelyezve, mert szél nem volt, tehát számítási hiba történhetett. „De nem vagyok mérnök, csak mondom” – zárta a megfejtést, majd hazafelé indult, ahogyan lassan a többiek is.

Már csak az a kérdés, hogyan találnak haza ezentúl így, a messziről látszó víztorony nélkül a mindszentiek?

A szerző a Szegeder újságírója. A cikk a Szegeder és a Telex együttműködésének keretében jelenik meg a Telexen is.