Az öt legerősebb idézet Kepes András telexes interjújából

2023. október 10. – 18:59

Másolás

Vágólapra másolva

A Most jövök című videós interjúsorozatunk első részében Kepes Andrással beszélgettünk. A műsorvezető-írót közel másfél óráig kérdeztük, ebben a cikkben az interjú legérdekesebb mondásait emeltük ki.

A Kádár-kori média vezetőiről

Kepes 50 éve van a pályán, 1973-ban kezdett az állami rádióban, ahol kulturális rovatot vezetett, majd 1980-tól a Magyar Televízió kulturális műsorának volt főszerkesztő-helyettese és műsorvezetője.

„Intelligensebb volt a vezetők jelentős része” – mondta arról, hogyan működött a média a Kádár-korszakban. Ennek illusztrálására elmesélt egy történetet, hogyan készített interjút Nádas Péter íróval a 80-as években az állami tévénél. Kepes ugyan tudta, hogy a pártvezetésben a kultúrpolitikáért felelős Aczél György nem szereti Nádast, de attól ő még azt gondolta, hogy egy kultúrával foglalkozó műsorban igenis helye van az írónak. Első körben megkérdezte a kulturális műsor főszerkesztőjét, Érdi Sándort, hogy elkészülhet-e az interjú, a projekt pedig zöld utat kapott. Az állami tévé művészeti elnökhelyettese, Szinetár Miklós viszont első körben megpróbálta lebeszélni, hogy adásba kerüljön az interjú, mert tudta, hogy Aczél nagyon ki fog akadni ezen, de Kepes végül meg tudta győzni Szinetárt.

„Miklós elkezdte vakarni a fejét, és azt mondta, add le. Nagy botrány lesz belőle, de vállalom. És akkor lement az interjú, marha nagy botrány lett, Aczél berángatott minket utána, de Szinetár tartotta a hátát, mert azt gondolta, hogy igen, ez a kultúrához hozzátartozik. Ilyeneket nem találsz ma. Nincs olyan vezető a legfölsőbb szinten, aki a legfölsőbb politikai szinttel szemben a hátát tartja. Szóval ezek kultúremberek voltak.”

A Fidesz-médiáról

„Én is megválogatom, hogy mit olvasok, és mit nem, mondjuk néha veszek egy mély lélegzetet, és azokat a médiumokat is megnézem, amiktől fölfordul a gyomrom, mert akarom tudni, hogy hol élek. (...) Mondjuk az Origótól nyilván felfordul a gyomrom. Belenézek a TV2 vagy az M1 olyan híradóiba, amikor effektíve tudom, hogy nem igaz.”

Kepes a mai állami médiáról azt mondta, hogy „nincs morális értéke”.

A jelenlegi kormányzásról

Kepest arról is kérdeztük, hogy szerinte mi az oka annak, hogy a kormány nem tekinti stratégiailag fontos területnek az oktatást és az egészségügyet.

„Egy ilyen kicsi ország, aminek igazán nincsenek gazdasági erőforrásai, hogy az a feudális gondolkodás legyen, hogy majd lehetőleg jó olcsó munkaerőt kell elnyomott oktatással előállítani, mert akkor jönnek a nyugati államok, ezt csak egy kimondottan mai, a saját zsebére gondolkodó hatalom gondolkodhat így.

Orbán Viktor azt mondta, hogy 2034-ig, vagy 2044-ig, már nem is emlékszem, mi volt az utolsó dátum, hogy meddig szeretne hatalmon lenni... ennyi időre már érdemes lenne neki befektetni, ha tényleg komolyan gondolja. De úgy látszik, nem gondolja annyira komolyan.

(...) Eddig kellett volna befektetni. Az Öböl-országok pontosan tudták, hogy dől az olaj, de egy idő után el fog fogyni, tehát most olyan tevékenységet kell csinálni, ami majd akkor térül meg, amikor nem lesz olaj. Nálunk, amikor működött a gazdaság, mert a világgazdaság előnyünkre állt, akkor nem volt befektetés, lenyúlták a pénzeket.”

Az oktatási tiltakozások kifulladásáról

Apátia és reménytelenség van – mondta arról, hogy 2022 ősze után miért nem mozdultak meg tömegek az oktatás ügyéért.

„Nyilván akkor lehetett volna lépni, hogyha egyszerre leáll a pedagógusok 70-80 százaléka, ahogy leálltak Romániában. Amikor a kukások leálltak, akkor két nap múlva béremelés volt, mert ott volt a szemét a placcon. Egy olyan országban, ahol ez a fajta összefogás és a szolidaritás a saját érdekükben sincs meg az emberekben, mert már kinevelték belőlük, ott ezek a dolgok nem működnek. És mindenki azt hiszi, hogy a saját helyzetét menti, és nem veszi észre, hogy együtt süllyednek el a többiekkel.”

Metropolitan-ügy

Év elején a Fideszhez ezer szálon kötődő Alapjogokért Központ kutatási igazgatója, Kovács Attila lett a Metropolitan Egyetem dékánja. Az egyetemről az őszi szemeszter kezdete előtt elbocsátottak három oktatót. Erre válaszul tíz, kommunikációval és újságírással foglalkozó oktató felmondott, mert nem látták garantálva a munkájuk szakmaiságát és az autonómiájukat az intézményben.

Kepes, aki a Metropolitan egyik alapítója és jelenleg is professor emeritusa, erről azt mondta, hogy „amellett döntöttem, hogy addig, ameddig azt mondhatom el, amit gondolok, és el is mondom, amit gondolok, bármiről, addig nem könnyítem meg senkinek a helyzetét.

Ha szóvá teszik, hogy elmondhatom, amit gondolok, akkor abban a pillanatban felrúgom az asztalt, és felállok.

Valószínűleg része annak, ahogy a hatalom egyre-másra próbálja az egyetemeket elfoglalni, és a saját képére alakítani, de nem működik.”

A teljes interjút itt nézhetik meg:

Kéthetente keddenként jelennek meg a Most jövök új részei. Az adások a Telex Spotify-, Apple- és Google Podcast-csatornáin is elérhetők, iratkozzatok fel!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!