Legkorábban csütörtökre derülhet ki, hogy hány pedagógus mondott fel szeptemberben

2023. október 3. – 14:33

Másolás

Vágólapra másolva

Folyamatban van a szeptember 15. és 29. között jogállásukról lemondó pedagógusok adatainak összesítése.

„Tekintettel arra, hogy a pedagógusok 2023. szeptember 29-én éjfélig postán is feladhatták nyilatkozatukat, a postai kézbesítés figyelembe vételével véglegesnek tekinthető összesített adat legkorábban várhatóan 2023. október 5-én áll rendelkezésre”

– válaszolta megkeresésünkre kedden a Belügyminisztérium Kommunikációs Főosztálya.

A pedagógusok múlt hét péntekig jelezhették, ha nem akarják aláírni az új jogállásukról szóló szerződést. Aki jelezte a felmondását (a jogszabály szövegezése szerint lemondását), annak november végén szűnik meg a jogviszonya, nekik október végéig kell még dolgozniuk. Bár a távozó pedagógusok pontos számát még mindig nem tudjuk, múlt hét végén több becslést is lehetett hallani.

„Sok kollégával beszélgettem, ez alapján úgy gondolom, hogy szeptemberben ezer körül lehet a státusztörvény miatt felmondó pedagógusok létszáma” – mondta a Telexnek korábban Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint 700 körüli lehet a szeptemberben távozó pedagógusok létszáma. Ezrelékekben lehet mérni a státusztörvény miatt felmondó pedagógusok számát – erről Rétvári Bence beszélt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke pedig arról beszélt, hogy körülbelül ezren fognak távozni szeptemberben a közoktatásból, a pedagógusok jelentős része ezt már májusban megtette.

Arról, hogy hogyan jutottunk el négy hónap alatt a státusztörvény megszavazásáig, ebben a cikkünkben írtunk, azzal pedig, hogy mi a lényege a pedagógusok új életpályájáról szóló törvénynek, azaz a státusztörvénynek – ami ellen többször is tüntettek –, itt foglalkoztunk.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!