Újabb károsultaknak fizet milliókat Győr, mert Borkai szuperhídja belelóg a kertjeikbe

2023. szeptember 28. – 05:06

Újabb károsultaknak fizet milliókat Győr, mert Borkai szuperhídja belelóg a kertjeikbe
A híd – Fotó: Cséfalvay Attila / Telex
Cséfalvay Attila
Cséfalvay Attila
Győri tudósító

Másolás

Vágólapra másolva

Újabb károsultak peren kívüli egyezségi ajánlatát fogadta el kedden a győri közgyűlés a telkekre belógó győrszentiváni gyalogos- és kerékpároshíd miatt. Az egyiknek több mint 15,5 millió forintos, a másiknak pedig 1,7 milliós kártérítést fizetnek.

Ez az a Borkai Zsolt-féle szuperhíd, ami négy éve 320 millió forintból épült Győrszentivánnál, és úgy köt össze egy kettévágott utcát, hogy elképesztően közel került a családi házakhoz.

A két lakos szerint a megépült híd értékcsökkenést és kárt okozott az ingatlanjaikban. Ezért pereltek, de az előzetes bizonyítási eljárásban – ismeretlen okból – az első szakértőt felmentették, a bíróság végül kirendelt egy másikat. Ő állapította meg az összesen 17,37 millió forintos kártérítést.

Ezután a károsultak úgy döntöttek, hogy egyezségi ajánlatot küldenek az önkormányzatnak: ha ezt az összeget 15 napon belül kifizetik nekik, akkor eltekintenek a késedelmi kamattól és a perköltségtől. Így került az ügyük a győri közgyűlés keddi napirendi pontjai közé.

Végül a mellette lévő felüljárót is felújítják

A közgyűlésen az MSZP-s Pollreisz Balázs képviselő megjegyezte: már korábban látszott, hogy nem a híd megépítése volt a jó megoldás, inkább az attól körülbelül 200 méterre lévő felüljárót kellett volna kiszélesíteni. A gyalogos és kerékpáros műtárgy ugyanis jelentősen csökkentette a tövében lakók ingatlanjainak értékét, akik emiatt pereskedni kezdtek.

Dézsi Csaba András polgármester erre úgy reagált, valóban teljesen felesleges volt ezt a hidat megépíteni, és a mellette lévőt kellett volna rendbe hozni. „Idén ezt meg is tesszük” – közölte.

Ez a felvétel a közeli felüljáróról készült, amelyet most rendbe tesznek – Fotó: Cséfalvay Attila / Telex
Ez a felvétel a közeli felüljáróról készült, amelyet most rendbe tesznek – Fotó: Cséfalvay Attila / Telex

Az önkormányzat nem először fizetett kártérítést az ügyben. Elsőként 2019-ben több mint 13 milliós kártérítési igénnyel lépett fel az egyik ott élő panaszos, de ezt az önkormányzat – különböző szakértői vizsgálatokat kérve – vitatta. Idén májusra elkészült egy jelentés, értékbecslés, hogy milyen kár érte az érintett lakost. Ez már több mint 22 millió forintról szólt. Az érintett nő végül 19 milliós peren kívüli egyezséget ajánlott, amit még idén nyár elején elfogadott a győri közgyűlés.

A Telexen július elején bemutatott pár – akiknél a műtárgy szinte bekopog az szobaablakon – még nem is terelte jogi útra az ügyet. Ottjártunk óta ügyvédet fogadtak, most várják a független szakértőt, hogy az megmondja, mennyire becsüli a károkat. Nagy László és Tóth Sándorné abban reménykednek, a telkük és a híd közötti távolság önmagáért beszél, életkörülményeik romlása, ingatlanjuk értékének csökkenése egyértelművé teszi majd a károsulti helyzetet.

Borkai ma is megépítené

Közben az ügy Dézsi Csaba András és Borkai Zsolt közötti, szekrényből kihulló csontvázakról szóló üzengetés témája is lett, a műtárgy ugyanis még Borkai idején épült.

Dézsi szerint a híd „emlékműve annak, amikor egy átgondolatlan, 300 millió forintos hidat építünk – majdnem az emberek kertjébe. (…) Több szempontból is gyalázat”. Az expolgármester Borkai pedig így reagált a Facebookon: „Ezt a hidat ma is megépíteném, mert sok életet mentett meg és még fog is a jövőben. Emberi életekből nem csinálunk politikát. Finoman szólva is nem helyén való.”

A 300 millió forintos szuperhídról ebben a cikkünkben írtunk bővebben.

A Telex fontosnak tartja, hogy az egész ország területéről szállíthasson az olvasóinak sztorikat, ezért közlünk gyakran vidéki riportokat. Mivel minden térséget nem tudunk lefedni budapesti szerkesztőségünkkel, keressük az együttműködést vidéki újságírókkal, és fokozatosan országos tudósítói hálózatot szeretnénk kiépíteni. Ez a cikk is egy ilyen együttműködés keretein belül készült.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!