Ötmillióra büntette Kövér Novák Elődöt, ez a mostani négyéves parlamenti ciklus eddigi legnagyobb büntetése

2023. szeptember 26. – 13:24

Másolás

Vágólapra másolva

A négyéves országgyűlési ciklus eddigi legnagyobb, ötmillió forintos bírságával bünteti Kövér László javaslatára az Országgyűlés Novák Elődöt a „cigánybűnözés” említése miatt – közölte a Mi Hazánk. Az ellenzéki párt alelnöke a saját Facebook-oldalán posztolta ki a döntést, és azt írta, hogy „nem vagyok hajlandó a régi SZDSZ-es találmánynak megfelelően megélhetési bűnözésnek nevezni a cig@nybűnözést”.

„Az Országgyűlés 2023. május 22-i ülésnapján Novák Előd országgyűlési képviselő interpellációja közben a roma nemzetiség és a bűnözés egyértelmű kapcsolatára utaló kifejezést használt, valamint felszólalása további részében is az érintett etnikai közösséget sértő állítást fogalmazott meg” – fogalmazott a bírságról szóló dokumentumban Kövér László házelnök.

A parlament a keddi ülésén szavazta meg a döntést, amely alapján Novák Előd kéthavi képviselői tiszteletdíjának megfelelő, 5 millió 260 ezer forintos bírságot kell fizetnie. A döntést a Jobbik és a Mi Hazánk nem támogatta.

A Mi Hazánk az utóbbi időben újra elővette a „cigánybűnözés” témáját: augusztusban még cigányellenes tüntetést is tartottak a Venyige utca börtön előtt. A párt elnöke, Toroczkai László viszont nemrég azt mondta L.L. Juniornak egy vitában, hogy azon „hajlandó elgondolkodni”, hogy 2023-ban van-e értelme ezt a kifejezést használni – de nem a politikai korrektség, hanem a „tisztességesen dolgozó cigányok miatt”.

A Mi Hazánk egy másik csoportban is megtalálta már a bűnözőket: a vendégmunkásokban, erről ebben a cikkben írtunk bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!