Van roma hazafi, meg magyar hazafi – a „cigánybűnözésről” vitázott Toroczkai és L.L. Junior

2023. szeptember 19. – 23:00

Van roma hazafi, meg magyar hazafi – a „cigánybűnözésről” vitázott Toroczkai és L.L. Junior
Toroczkai László és L.L. Junior vitázik – Forrás: Toroczkai László / Youtube

Másolás

Vágólapra másolva

A romák helyzetéről és az úgynevezett „cigánybűnözésről” ült le vitázni Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke és Lesi László Csaba, művésznevén L.L. Junior kedd este.

A találkozás apropója, hogy L.L. Junior előbb Orbán Viktort, majd Toroczkait kérte egy nyílt levélben arra, segítsék elő, hogy a „cigánybűnözés” kifejezés kikerüljön a közbeszédből. A zenész szerint „a gyűlölködés helyett a megértés és az együttműködés irányába kell mozdulni”, ehhez pedig párbeszéd kell.

Így aztán a keddi találkozásukat L.L. Junior párbeszédként, Toroczkai viszont vitaként harangozta be a saját felületén. A zenész szavai szerint őt az „triggerelte” arra, hogy nyílt leveleket írjon, hogy a Mi Hazánk pár hete cigányellenes tüntetést tartott a Venyige utcai börtön előtt. L.L. Junior annak a pszichológiáját akarja megérteni, hogy „miért gurulnak be az emberek”. Saját felsőt is készíttetett erre az alkalomra, egy fekete Armani pólóra az alábbi szöveget nyomtatta:

„A bűnözés színtelen! Az uszító szónoklatok visszafordíthatatlan rombolást okoznak!”

A Mi Hazánk elnöke pedig egy saját, személyes történettel érkezett. Idén nyáron meghalt az apja, valamiféle bürokratikus folyamat miatt viszont hetekig nem tudták rendesen eltemetni, csak egy bérkriptába. Amikor viszont eljött az idő, akkor a rendes temetésen már csak hárman voltak ott a családból meg a pap, aki egy szál fehér rózsát vitt magával. Erről kiderült, hogy azt a templom kertjét takarító közmunkás, egy roma nő adta neki. „Ezzel a rózsával temettük el az édesapámat, amit egy cigány asszony hozott” – mondta Toroczkai.

Szerinte ő ezt azért mesélte el, mert ezzel akarta demonstrálni, hogy nem azért ment el a vitára, hogy „a cigányság ellen bármilyen indulatot gerjesszen”, hanem azért, hogy megoldásokat találjanak. De szerinte sokan azért válnak rasszistává, mert nekik valamilyen rossz személyes tapasztalatuk van a romákkal. L.L. Junior erre úgy reagált: „az első szerelemben is csalódunk, de nem váltunk nemet miatta”.

Szívügy a béke, és hogy ne legyen bűnözés

Megoldásokat nem nagyon találtak, de a vitában egyébként is Toroczkai beszélt többet. Ennek viszont főképp a moderátor, Forgács István romaügyi szakértő volt az oka, aki az este nagy részében inkább tekintette magát „Laci” és „Laci” harmadik vitapartnerének. Olyan is volt, hogy a zenész reagált volna a Mi Hazánk elnökének mondandójára, de akkor Forgács így szólt közbe: „De Laci, én erre azt mondom, hogy…”. Egy ponton aztán L.L. Junior már azt mondta, akkor „ez egy riport Toroczkai Lászlóval, én leszek az operatőr”.

Szóba került a romák demográfiája is. Toroczkai egy 1893-as összeírást vett elő, ami szerint akkoriban 65 ezer roma volt, most pedig már szerinte 800 ezren is élnek Magyarországon, miközben viszont fogynak a „nem cigányok”, bár ő annyira ez utóbbi kifejezést nem szereti, tette hozzá. Ez a demográfiai helyzet szerinte „óriási feszültséget” okoz, ebből sok probléma ered.

Majd arról beszélt, hogy szerinte sok olyan roma gyerek születik – sokszor még tinédzserkorban lévő lánytól –, akiket az utca nevel fel, akik drogoznak, „terrorizálnak településeket”. Sokszor szerinte a nők nem is tudják, hogy léteznek fogamzásgátló szerek. Csak „kijön a Béla a börtönből, elkapja a nőjét, mert már ki van éhezve, és akkor jön a gyerek” a már meglévő hat mellé – fogalmazott a Mi Hazánk elnöke.

L.L. Junior szerint azon kéne elgondolkodni, hogy mi van, ha egyébként mind a hat gyerek dolgos ember, „hat dolgos pásztor ember”. Így aztán ő óva int attól, hogy általánosítsanak, vagy kiragadjanak egy-egy ilyen példát, mert az szerinte demagóg. A zenész elismerte, hogy a felvilágosítás hiánya valódi probléma lehet, és szerinte is fontos, hogy az ember tudatosan vállaljon gyereket:

„létező problémákat mondtok el, csak ezek nem cigányproblémák”.

A moderátor ezen a ponton is közbeszólt. Szerinte nem azt kellene sugallni, hogy ez „kizárólag etnikumspecifikus” probléma lenne, hanem inkább a megoldás felé kéne elmozdulni, és arról beszélni az embereknek, hogy létezik olyan, hogy óvszer és tudatos gyerekvállalás.

Toroczkai László a vitán – Forrás: Toroczkai László / Youtube
Toroczkai László a vitán – Forrás: Toroczkai László / Youtube

Abban azért Toroczkai és L.L. Junior is egyetértett, hogy a tankötelezettségnek 18 éves korig kéne tartania a jelenlegi 16 helyett. A zenész szerint neki a 18 év azért „szimpibb”, mert addig még többet fejlődik a gyerek, „formálódik a lélek”, és ő bízik abban, hogy „addig megrázza magát, és történik vele valami a kicsapáson kívül”.

Toroczkai ekkor behozta a szegregáció fogalmát a vitába, bár hozzátette: tudja, hogy felhördül mindenki. Szerinte a Mi Hazánk sosem állította azt, hogy ennek csak a roma gyerekeket kéne érintenie, hanem az összes deviáns, beilleszkedni képtelen gyereket, akik „terrorizálják” a diákokat és a tanárokat. A politikus szerint „a szegregáció már megvalósult”, csak épp úgy, hogy azok a magyar, de roma szülők is, akik „tisztességesen” nevelik a gyerekeiket, és nem akarják, hogy őket is terrorizálják, egyszerűen átviszik őket másik iskolába, másik településre taníttatni.

„Olyan túlzásnak tartom a szegregációt, minthogy a hatvanas években a feketéknek másik csapból kellett inniuk” – reagált erre L.L. Junior. A zenész ezután arról kezdett el beszélni, hogy az ő fia egy újbudai általános iskolába jár, és rajta nem lehet látni, hogy roma származású. L.L. Junior azt látja, hogy az ilyen korú gyerekek mennyire kezelhetetlenek, mennyi indulat, mentális probléma, szorongás van bennük, ez pedig a zenész szerint generációs probléma. Majd ilyen mondatok hangoztak el:

L.L. Junior: „Szívügyem, hogy béke legyen.”

Toroczkai: „Ne csak béke legyen, de a bűnözés ne legyen menő.”

Ekkor viszont már a moderátor nem hagyta volna őket tovább vitázni, inkább azt ajánlotta nekik, igyanak egy kávét. L.L. Junior itt aztán felhozta, alig várja már, hogy végre „a cigánybűnözésről” beszélgessenek, mert végtére azért jöttek ide, de a moderátor még mindig visszakanyarodott az oktatásra, és íróasztalokról kezdett el beszélni az „egy másodperc, de én azt gondolom, hogy…” kezdetű mondatával.

Használják vagy ne a „cigánybűnözés” szót?

Azért végül csak elértek a témához. L.L. Junior szerint már csak azért sincs „cigánybűnözés”, mert „a bűnözést és a bűncselekmények minden formáját kiveti magából a cigány társadalom”. Belátja, hogy „vannak tragikus, szörnyű helyzetek”, de szeretné, ha a jót is látnák. Erre valamilyen adatot húzott elő, ami alapján azt mondta, hogy egész Európában Magyarországon a legmagasabb a roma foglalkoztatottak száma, 80 százalék. Toroczkai erre azt mondta, itt főképp közmunkáról van szó, mire L.L. Junior így replikázott: „Figyu, ha a közlekedésből, az egészségügyből és az építőiparból kivennénk a romákat, akkor összeomlana a gazdaság”.

A Mi Hazánk elnöke szerint „vannak jó példák, de attól még lássuk, hogy magyarok tízezrei élnek rettegésben”.

Egyébként pedig szerinte a „cigánybűnözés” legtöbb áldozata maga is roma, ezért Toroczkai szerint az ő érdekük is, hogy ez a probléma megoldódjon.

„Én romának születtem, nem én döntöttem így. Ahogy a felvidéki magyarok sem döntötték el, hogy annak születnek. De ti tudatosan választottátok, hogy milyen irányba mentek el, hogy a rassz irányába mentek el. Nem jó ez az általánosítás!” – mondta L.L. Junior. A zenész szerint nagyon sokan güriznek azon, hogy barna bőrrel elfogadják őket, de sokan csak csendben vannak. Ezeknek az embereknek a nevében jött el a vitára, majd Toroczkainak címezve azt mondta: „Nagy felelősséged van abban, hogy ne öntsd az olajat a tűzre. Mint ember az embert kérlek. A te szónoklataid hatnak az emberekre, és megijeszti azokat, akik csöndben vannak”.

L.L. Junior a vitán – Forrás: Toroczkai László / Youtube
L.L. Junior a vitán – Forrás: Toroczkai László / Youtube

Ezután megkérdezte a Mi Hazánk elnökét, hogy vannak-e a párton belül olyanok, akik deviánsok voltak, akiket elítéltek? Toroczkai azt mondta, nem tudja, de biztos, hogy akadnak azért ilyenek a követőik között. L.L. Junior szerint ez mutatja, hogy „a bűncselekmények, a normaszegés nem a cigányokról szól”.

Toroczkai megoldásként arról kezdett el beszélni, hogy szerinte egy teljesen más gazdasági szerkezet kell, egy olyan, amiben mindenkinek van tényleges munkalehetősége, nem csak a közmunkára. Emellett szerinte szigorúbb normabetartás is kell, szigorúbb törvényekkel, mert „nem érünk rá”, hogy tíz-húsz évet várjunk arra, hogy beérjen egy másféle oktatási rendszer eredménye.

L.L. Junior ezután – inkább már a kamerába, kifelé beszélve – azt mondta: ő ma tudta meg, hogy a 25 évnél fiatalabb dolgozóknak teljes jövedelemadó-mentességük van, ezzel pedig azt akarta jelezni, hogy „ez egy jó lehetőség jelenleg, hogy munkába álljon mindenki”. Bár egy ponton azt is megemlítette, hogy egy betyársereges vonulásos felvételt videoklipnek hitt, és csak a zenét várta benne, ahogy azt sem tudta, hogy Toroczkai évekig volt Ásotthalom polgármestere, majd később a Mi Hazánk miniszterelnök-jelöltje. De hozzátette, hogy ő csak két hete van benne a politikában, és ennyi elég is volt neki.

A vita végén mindketten kértek valamit a másiktól. L.L. Junior azt kérte, ne használják többé a „cigánybűnözés” szót, ne keltsék a félelmet az emberekben. Mert szerinte ha elhagyják a „cigánybűnözés” szót, „sok roma ember el fog azon gondolkodni, hogy siessen az áldozatok, bajbajutottak segítségére”. Toroczkai erre azt mondta, azon „hajlandó elgondolkodni”, hogy 2023-ban van-e értelme ezt a kifejezést használni – de nem a politikai korrektség, hanem a „tisztességesen dolgozó cigányok miatt”.

A politikus pedig azt kérte, hogy L.L. Junior lépjen fel az ellen a „politikai mozgolódás ellen, ami magyargyűlöletet plántál a cigányságban, a magyarság ellen uszít”. Arra kérte a zenészt, hogy „mondd el minden cigánynak, hogy Magyarország a hazájuk, hogy ha a magyar zászlót, a Szent Koronát látjátok, vagy a Himnuszt meghalljátok, érezzétek azt, amit én”. Erre L.L. Junior úgy reagált, „ha el tudod fogadni, hogy van roma hazafi, meg magyar hazafi. De mindnyájan hazafiak vagyunk.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!