3,1-es magnitúdójú földrengés volt péntek reggel Szarvas közelében

2023. szeptember 8. – 08:47

Másolás

Vágólapra másolva

Szarvastól tíz kilométerre 3,1-es magnitúdójú földrengés volt pénteken 7 óra 9 perckor – közölte a Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriuma az MTI-vel.

A földrengést Szarvason, Csabacsűdön, Örménykúton, valamint több más településen is érezhették – mondta Kalmár Dániel szeizmológus.

Augusztus végén bő egy hét alatt közel száz földrengés történt Békés vármegyében, amelyből több a 4-es magnitúdót is meghaladta, amit már a helyi lakosság is érzékelt. Aszódi Attila, a BME professzora erre reagálva felvetette, hogy emberi tevékenység, például földgáztermelő kútfúrások is közrejátszhattak ezen földrengések létrejöttében.

Harangi Szabolcs geológus-vulkanológus ezzel kapcsolatban arról írt a Telexen, hogy minden mérés és szakértői vélemény abba az irányba mutat, hogy nem emberi tevékenység okozta a békési földrengéseket, hanem természetes úton kialakuló földmozgásokról volt szó.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!