Aleksandar Vučić is felszólal a Budapesti Demográfiai Csúcson

2023. augusztus 31. – 09:19

Másolás

Vágólapra másolva

Ezt Novák Katalin jelentette be, aki Facebookon köszönte meg a szerb elnöknek, hogy elfogadta a meghívását a Budapesti Demográfiai Csúcsra. „Szeptember 14. és 15. között a Szépművészeti Múzeumban állam- és kormányfők, véleményformálók és szakemberek gyűlnek össze a világ minden tájáról Európa legnagyobb családpolitikai fórumán” – foglalta össze a köztársasági elnök a programot.

A felszólalókról annyit egyelőre tudni, hogy Giorgia Meloni olasz miniszterelnök is részt vesz a fórumon. Novák bőkezűen osztogatott a meghívókból, még Elon Musknak is jutott belőle.

Az ötödik alkalommal megrendezett, hivatalos nevén Budapesti Demográfiai Fórumot szeptember 14–15. között tartják, Novák szerint ez Magyarország egyik legnagyobb nemzetközi konferenciája. A demográfiai fórumot kétévente rendezik meg, 2015-ben volt az első.

A Rtl.hu korábban azt írta, hogy a 2023-as Budapesti Demográfiai Fórumról egyelőre nincs sok infó, a rendezvényszervezési és komplex kommunikációs feladatokat Balásy Gyula két cége, a Lounge Event Kft. (korábban Moonlight Event Kft.) és a Visual Europe Zrt. alkotta konzorcium nyerte. A megbízás keretösszege nettó 3 milliárd 837,9 millió forint, áfával növelve ez 4 milliárd 874,1 millió forint. Ennek 30 százaléka, nettó 1 milliárd 151,3 millió forint úgynevezett opciós összeg, a fennmaradó 70 százalékot viszont lehívhatja a megrendelő Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség Nonprofit Zrt.

Ez a cikkünk ide kattintva angol nyelven is olvasható a Telex English oldalán. Nagyon kevés az olyan magyarországi lap, amelyik politikától független, és angol nyelvű híreket is kínál. A Telex viszont ilyen, naponta többször közöljük minden olyan anyagunkat angolul is, amelynek nemzetközi relevanciája van, és az angolul olvasó közönségnek is érdekes lehet: hírek, politikai elemzések, tényfeltárások, színes riportok. Vigye hírét a Telex English rovatnak, Twitterünknek és angol nyelvű heti hírlevelünknek az angolul olvasó ismerősei között!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!