Novák Katalin a Twitteren hívta meg a szeptemberi demográfiai csúcstalálkozóra Elon Muskot

2023. augusztus 30. – 15:18

Másolás

Vágólapra másolva

„Szeretettel várunk Budapesten!” – írta Twitteren Novák Katalin köztársasági elnök Elon Musk milliárdos vállalkozónak címezve, miután a Twitter-vezér korábban a követői figyelmébe ajánlotta Tucker Carlson Orbán Viktorral készített interjúját.

Az ügy előzménye, hogy nemrégen Tucker Carlson Orbán Viktor miniszterelnökkel készített interjút, amiben Orbán többek között az ország demográfiai kihívásairól is beszélt. Erre reagált később Elon Musk, mikor posztjában megosztotta a magyar miniszterelnökkel készült interjút, és odaírta: „Rendkívül érdekes. Magyarország keményen dolgozik azon, hogy megoldja a születési számok csökkenésének problémáját.”

Novák Katalin ezután invitálta meg Elon Muskot a szeptemberi Demográfiai Csúcsra, Budapestre. Azt írta, szeretettel várják a „családpárti erők legnagyobb nemzetközi találkozóján, ahol számos államfő, miniszterelnök és influencer részvételével még többet megtudhat a magyar családtámogatási rendszerről”. A meghívásra egyelőre Elon Musk nem reagált.

A Twitter-vezérnek több édesanyától és béranyától tíz gyereke született.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!