Rogán Antal szigorúan zárt körben beszélt háborúról és békéről

2023. augusztus 25. – 17:27

Másolás

Vágólapra másolva

Az elmúlt években szinte teljesen kerülte a nyilvánosságot Rogán Antal, a parlamentben is öt év után csak akkor szólalt fel, amikor a házszabály szerint már muszáj volt válaszolnia egy azonnali kérdésre.

A Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője egy helyen azonban mindig szívesen beszél: a Fidesz egyik legfontosabb közösségi-politikai rendezvényén, a tihanyi Tranzit Fesztiválon. Tavaly az ország jövőjéről és lehetőségeiről értekezett, idén pedig

Háború és béke címmel tartott előadást az ország gazdasági helyzetéről péntek délelőtt.

Hogy miről volt szó, azt nem tudni, a rendezvényre ugyanis nem engedték be a független sajtót, Rogán előadását pedig rejtélyes okokból sehol nem közvetítették, és a fideszes média sem számolt be róla.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!