NVI: A technikai hibák nem akadályozták a választási bizottság ülésének szabályszerű lebonyolítását

2023. augusztus 24. – 22:35

Másolás

Vágólapra másolva

Minden a jogszabályi előírásoknak megfelelően zajlott, nem történt botrány az Nemzeti Választási Bizottság csütörtöki ülésén – reagált az LMP-s Csárdi Antal sajtótájékoztatójára a Nemzeti Választási Iroda a Telexnek küldött válaszában.

Csárdi Antal szerint minden idők legbotrányosabb NVB-ülésén utasították el az LMP népszavazási kérdését. A bizottság több tagja is csak online jelentkezett be az ülésre, és akadt némi technikai probléma. Az LMP politikusa szerint az első negyedórában használhatatlan volt az ülést biztosító szoftver, majd később is folyamatosan akadozott a hang, és szaggatott volt a kép.

Egyedül Csárdi Antal, az LMP országgyűlési képviselője vett részt személyesen a Nemzeti Választási Bizottság 2023. augusztus 24-i ülésén, a bizottság tagjai online jelentkeztek be – Fotó: Csárdi Antal / Facebook Egyedül Csárdi Antal, az LMP országgyűlési képviselője vett részt személyesen a Nemzeti Választási Bizottság 2023. augusztus 24-i ülésén, a bizottság tagjai online jelentkeztek be – Fotó: Csárdi Antal / Facebook
Egyedül Csárdi Antal, az LMP országgyűlési képviselője vett részt személyesen a Nemzeti Választási Bizottság 2023. augusztus 24-i ülésén, a bizottság tagjai online jelentkeztek be – Fotó: Csárdi Antal / Facebook

Az NVI elismerte lapunk kérdésére, hogy a székházukban kihelyezett tévékészülék egy technikai hiba miatt az ülés első néhány percében hang nélkül üzemelt, ám a hiba elhárítása után megismételték ezt a részt. „Az ülés későbbi szakaszában néhány bizottsági tagnál rövid időre jelentkezett internetes adatátviteli probléma, amely azonban az ülés határozatképességét és annak lefolyását nem befolyásolta” – fogalmaztak válaszukban, majd így folytatták:

„Megállapítható tehát, hogy a fellépett technikai hibák sem az ülés nyilvánosságát, sem az ülés szabályszerű lebonyolítását nem akadályozták.”

Csárdi Antal azt is kifogásolta, hogy a választási bizottság több tagja a nyaralásából jelentkezett be az ülésre, ezt morálisan elfogadhatatlannak nevezte.

A Nemzeti Választási Iroda válasza szerint ugyanakkor a választási törvény lehetőséget biztosít az NVB tagjainak, hogy távolról, interneten keresztül vegyenek részt az üléseken. „A Nemzeti Választási Bizottság az elmúlt években számtalanszor ülésezett online formában, zökkenőmentesen, olykor nemzetközi megfigyelők jelenléte mellett. Az internetes eszköz segítségével tartott üléseknek köszönhetően bizonyos esetekben gyorsabb, hatékonyabb a bizottsági döntéshozatal” – írták.

A jövőben sem lesz akadálya az online üléseknek. „A mai napon felmerült esetenként előforduló problémák az online videokonferenciák sajnálatos velejárói” – fogalmazott az NVI.

Az LMP arról szeretett volna népszavazást kiírni, hogy az Országgyűlés helyezze hatályon kívül a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások gyorsításáról és egyszerűsítéséről szóló törvényt. A választási bizottság szerint azonban „nem tekinthető legitimnek az a népszavazás, amelyen a választópolgár nem tudja pontosan, hogy miről szavaz”, ezért elutasították a kérdést. A csütörtöki ülésen átengedték ugyanakkora a Jobbik népszavazási kérdését, amellyel eltörölnék az 5 ezer forintos kötelező iparkamarai hozzájárulást.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!