Augusztus 28-án több vonalon is változik a vonatok menetrendje

2023. augusztus 21. – 13:10

Másolás

Vágólapra másolva

A MÁV tizenegy vonalon módosítja a menetrendet – írja az MTI a vasúti cégre hivatkozva. Jellemzően a kora reggeli és esti, éjszakai időszakban változik egyes járatok menetrendje a győri, a székesfehérvári, a pusztaszabolcsi, a szobi, a ceglédi és a szegedi vonalakon.

A Kaposvár–Siófok-, az Eger–Szilvásvárad-, a Miskolc–Ózd- és a Kiskunfélegyháza–Orosháza-vonalon is érintenek néhány vonatot a változások.

A MÁV kiemelte, hogy a: fejlesztések révén

a MÁV-Start megteremtette a közvetlen eljutást Debrecen és Eger között.

Jövő hétfőtől légkondicionált motorvonatokkal indítják el az InterRégió szolgáltatást napi hét vonatpárral. A vonatok két és fél óra alatt teljesítik a távot.

Debrecenből 4:39-kor és 6:59-kor indulnak az első vonatok Egerbe, majd 8:59 és 16:59 között kétóránként, ütemesen közlekednek. Egerből 6:28-kor indul az első vonat, ezt követően 8:42 és 18:42 között kétóránként járnak majd a vonatok. Az InterRégió-járatok elindulásához igazodva több vonat menetrendje is változik a vonalon – ismertette a MÁV.

A közlemény kitért arra is, hogy

a Volánbusz több járatának is változik a menetrend Érd és Biatorbágy térségében.

A Budapest–Diósd–Érd-útvonalon közlekedő buszok esetében a százhalombattai járatok vasúti menetrendhez hangolása a jövőben nem Százhalombattán, hanem Érden történik, így busz és vonat közötti érdi átszállással kedvezőbbé válik Százhalombattáról a főváros elérhetősége.

Biatorbágyon új oktatási intézményt adnak át, ahol – az egy évig tartó, ideiglenesen Bicskére áthelyezett működést követően – ez év szeptemberétől csaknem 180 diákot érint majd a környező településekről történő bejárás, illetve a hazautazás. A módosított menetrend az érintett önkormányzatok, illetve a tanintézmény bevonásával készült el – jelezte a MÁV.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!