Összevonnák a praxisokat, ha nincs elég háziorvos – áll az új rendelettervezetben

2023. augusztus 16. – 14:20

Másolás

Vágólapra másolva

Megjelent a háziorvosi körzetek átalakításáról szóló rendelettervezet a kormány honlapján. A háziorvosi rendszer átalakításáról nagyon régen szó van, az ezt is tartalmazó egészségügyi törvényt már tavaly megszavazta a parlament. A rendelettervezetet most nyár közepén töltötték fel társadalmi egyeztetésre, azt augusztus 24-ig lehet véleményezni.

Tavaly december hetedikén szavazta meg a parlament a háziorvosi rendszert átalakító törvényt, amelynek részeként többek között a kórházak közötti feladatmegosztás, az ügyeleti ellátás és a háziorvosi praxisok is átalakulnak. A kormány akkor azt mondta, hogy a változás régi problémákat fog megoldani, szakmai szervezetek szerint azonban inkább csak újakat fog előidézni.

Az átalakítás egyik legfontosabb pontja, hogy a nagyon kicsi (jellemzően vidéki) háziorvosi körzeteket átalakítják/összevonják, az így felszabaduló kapacitásokat pedig arra használják fel, hogy minden körzetben legyen orvos – legalábbis ezt kommunikálja a kormány. A Magyar Orvosi Kamara szerint viszont ez egy elavult modell, inkább praxisközösségeket kellene kialakítani, ahol egy nagyobb körzetre több orvos és több ápoló jut.

Most aztán megjelent az átalakításról szóló rendelettervezet, amely szerint az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁÉEK) 2027 végéig fogja kialakítani az új rendszert, többek között az önkormányzatok kérései és javaslatai alapján. Az ÁÉEK ezek alapján „új körzeteket alakíthat ki, meglévő körzethatárokat módosíthat, körzeteket szüntethet meg.”

A rendelettervezet fontos része, hogy ha egy körzet valami miatt tartósan betöltetlen marad, akkor egy eljárásban azt a körzetet feloszthatják a szomszédos körzetek között, amennyiben azok továbbra is megfelelnek majd az előírásoknak. Ennek az eredménye valószínűleg az lesz, hogy a mai vidéki körzetek elég nagy részét bezárják/összevonják, és a mostaniaknál jóval nagyobb körzetek jönnek létre helyettük.

Ugyan az országos rendelettervezet csak most jelent meg, a háziorvosi rendszert már elkezdték átalakítani. Februártól Hajdú-Bihar, márciustól pedig Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében érvényes az új ügyeleti rendszer, Hajdú-Biharban ezzel 22-ről 10-re csökkent az esti orvosi ügyeletek száma. Az átalakításról itt írtunk bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!