Mészáros Lőrinc szuperbankjának a lízingcégéé az a luxusjacht, amin Várkonyi Andreával krúzolnak

2023. augusztus 9. – 12:20

Másolás

Vágólapra másolva

A Mészáros Lőrinc-féle Magyar Bankholdinghoz tartozó cég, az Euroleasing Zrt. a tulajdonosa annak az akár 27 milliárd forintos jachtnak, amin Mészáros és Várkonyi Andrea a nyári nyaralásukat töltik.

Ez pedig a Rose d'Or nevű jacht hivatalos papírjaiból derül ki, amiket a Telex egy máltai újságíró-alapítvány, a The Daphne Caruana Galizia Foundation segítségével szerzett meg (több magyarországi lappal egy időben).

A hivatalos iratok szerint a jachtnak 2023. július 5-e óta egyetlen tulajdonosa van, ez pedig az Euroleasing Zrt.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy van a lízingbeadó (Euroleasing), aki megvette a jachtot. És van egy lízingbevevő (akiről nem tudjuk egyelőre, hogy kicsoda), aki használja a jachtot, és ezért lízingdíjat fizet. Ez olyan, mint a hitel, de ha hitelből vette volna, amit törleszt, akkor rögtön ő lett volna a tulajdonos a papírokon is.

Azért nem lehet tudni, ki a lízingbevevő, mert az nincs feltüntetve. Nem tudni biztosan, hogy az Mészáros Lőrinc, vagy valamelyik cége lenne az, így egyelőre nem tudni, Mészáros milyen konstrukcióban vette igénybe a luxusjachtot. Hajós portálos pletykák szerint orosz milliárdosszál is húzódhat a háttérben, de ez még nincs megerősítve. Mindezekről kérdéseket küldtünk az Euroleasing Zrt.-nek.

A cég válaszolt is, sajnos csak a levelünkre, a kérdésekre nem. Válaszukban pedig azt írták, hogy nem válaszolhatnak:

A megküldött kérdések tekintetében a Társaságunk tevékenységét szabályozó jogszabályok, így különösen a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény titokvédelmi előírásai alapján nem áll módunkban semmilyen információval szolgálni.

A luxusjacht így néz ki:

A hajó idén nyáron járt már Máltán, Nápolyban, a gyönyörű Amalfi partjainál és Szicílián is. Mészáros Lőrinc és Várkonyi Andrea Nápolyban szálltak fel rá, és Caprira mentek. A 444 fotói alapján Várkonyi Andrea Hell jegeskávét kortyolgatott napszemüvegben a hajó fedélzetén, és Mészáros Lőrinc családja is velük tartott, a család a hánykolódás után augusztus 8-án este Monacóban szállt partra.

Várkonyi a képek megjelenése után azt mondta, hogy bár nem örült nekik, de nem rontották el a nyaralásukat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!