A státusztörvény miatt felmondott Jocó bácsi a Madách Színházban kapott munkát

2023. augusztus 4. – 09:51

A státusztörvény miatt felmondott Jocó bácsi a Madách Színházban kapott munkát
Jocó bácsi Alinda műsorában – Forrás: Alinda

Másolás

Vágólapra másolva

Balatoni József, vagy ahogy sokan ismerik, Jocó bácsi júliusban Alinda műsorában jelentette be nyilvánosan, hogy a státusztörvény elfogadása miatt benyújtotta a felmondását. Balatoni a budapesti Kontyfa Általános Iskola és Gimnáziumban tanított történelmet és erkölcstant.

A Facebookon most már arról írt, hogy lett is új munkája: Szirtes Tamás rendező felkérésére a Madách Színház Six című musicalén dolgozik, annak a kommunikációját segíti, leírása szerint tartalmakat fog gyártani.

„Igen, amikor egy ajtót bezársz, akkor számtalan másik kinyílik, amit nem is hittél volna. Ez pedig egy olyan ajtó, amiről még álmodni sem mertem. De kinyílt” – írta.

Arról, hogy hogyan jutottunk el négy hónap alatt a státusztörvény elfogadásáig, ebben a cikkünkben írtunk, azzal pedig, hogy mi a lényege a pedagógusok új életpályájáról szóló törvénynek, azaz a státusztörvénynek, és miért tüntettek ellene, itt foglalkoztunk.

A státusztörvényről, az oktatás és a pedagógusok helyzetéről a Telex Téma című podcastjában is szó volt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!