Népszava: Budaházy György és a Hunnia-per szinte összes vádlottja szerepelt az FBI repüléstilalmi listáján

2023. július 27. – 08:42

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Budaházy György és a Hunnia-perben elítélt bűntársai is rákerültek az amerikai repüléstilalmi listára (no-fly list) – írja a Népszava. A lap a 2016-os Hunnia-per mind a 17 vádlottjának és a per egyik tanújának nevét is megtalálta az FBI Terrorista Átvilágító Központja (Terrorist Screening Center – TSC) által vezetett nyilvántartás egy korábbi változatában. A lista egy nemzetközi oknyomozó újságíró szervezet révén került a laphoz. Azt nem lehet tudni, hogy Budaházyék jelenleg is szerepelnek-e a listán.

Az, hogy Budaházy és bűntársai is szerepeltek a több mint egymillió nevet tartalmazó listán, azt jelentheti, hogy az Amerikai Egyesült Államok hatóságai is komolyan vették azokat a 2007 és 2009 közötti robbantásokat és más erőszakos cselekményeket, amelyeket a szélsőjobboldali csoport követett el.

A Hunnia Mozgalom alapítóját, Budaházy Györgyöt idén március 9-én jogerősen 6 év fegyházbüntetésre ítélték terrorcselekmény és más bűncselekmények miatt, de április 27-én Novák Katalin kegyelmet adott neki és az összes, a Hunnia-perként ismertté vált ügyben jogerősen elítéltnek. Budaházy már aznap este lóháton távozott a váci börtönből, múlt héten pedig a Fidesz tusványosi rendezvényén is feltűnt. Akkor a Hvg.hu-nak azt nyilatkozta, a kegyelem óta először járt külföldön.

Budaházy György Tusványoson 2023. július 21-én – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Budaházy György Tusványoson 2023. július 21-én – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

A Népszava azt írja, az amerikai kormányzat illetékes szóvivője nem tudta sem megerősíteni, sem cáfolni, hogy konkrét személyek rajta vannak-e vagy sem az aktuális névjegyzéken, biztonsági okokból ugyanis nem adhatnak ki ilyen információt. Azt elmondta, hogy az Egyesült Államokba való beutazás előtt mindenkit biztonsági ellenőrzésnek vetnek alá, a terrorizmussal kapcsolatos tevékenységet folytató személyek esetében pedig több, a beutazást kizáró ok is felmerülhet. A tilalom ráadásul nemcsak a terrorista szervezetben részt vevő személyekre vonatkozhat, hanem olyanokra is, akik helyeslik vagy támogatják a terrorista tevékenységet.

Az amerikai szövetségi terrorista-nyilvántartásban (ez tartalmaz minden információt azokról, akik valószínűsíthetően terrorizmussal vagy ahhoz kapcsolódó tevékenységgel gyanúsíthatók) szereplőknek csak nagyon kis része szerepel a repüléstilalmi listán is – ezen találta meg a Népszava a Hunnia-per érintettjeinek nevét.

Frissítés: A Hunnia-ügy vádlottjai közleményben reagáltak a Népszava cikkére, és abban azt írták, hogy már hónapokkal korábban értesültek a repülési tilalomról, miután egy hekker egy amerikai légitársaság szerveréről letöltötte a listát. Budaházy György arra a következtetésre jutott, hogy már a 2009-es meggyanúsításuk után bekerülhettek ebbe a repüléstilalmi adatbázisba.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!