Fideszes polgármester: Nekünk nem ízlik ez a központosítás

2023. július 20. – 12:31

Fideszes polgármester: Nekünk nem ízlik ez a központosítás
Sógor Enikő a beszélgetés moderátora, Csíkszereda alpolgármestere, Antal Árpád Sepsiszentgyörgy polgármestere, Kovács Péter XVI. kerületi polgármester, Soós Zoltán Marosvásárhely polgármestere, Nemény András, Szombathely polgármestere, Korodi Attila Csíkszereda polgármestere és Karsay Ferenc XXII. kerületi polgármester – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Romániában a forrásbőség, Magyarországon a központosítás és pénzszűke jelent kihívást az önkormányzatoknak – ez volt a fő tanulsága annak a csütörtök délelőtti tusványosi programnak, amelyen három erdélyi és három magyarországi polgármester beszélgetett a 2024-es önkormányzati választásokról. A szervezők se számítottak rá, hogy ekkora lesz az érdeklődés, sokan már be sem fértek a kis sátorba, ahol a hangulatot Karsay Ferenc budafoki-budatétényi polgármester pezsgőkostolóval alapozta meg.

„Magyarországon azt nem lehet mondani, hogy pénzbőség van” – hűtötte le a kedélyeket Kovács Péter, Budapest XVI. kerületének fideszes polgármestere, miután erdélyi kollégái előtte arról áradoztak, hogy Romániában akkora forrásbőség van az utóbbi időszakban, hogy „csak az nem fejleszt, aki nem tud, vagy nem akar”, kivitelezőt viszont nagyon nehéz találni.

A fideszes politikus szerint Magyarország mondavacsinált indokokkal nem kapja meg az uniós forrásokat, míg Románia nincs büntetőlistán.

„Az önkormányzati választásokig egyetlen fillért nem fog kapni Magyarország”

– jelentette ki Kovács Péter.

Kollégájához hasonlóan Karsay Ferenc, Budafok-Budatétény polgármestere sem a fideszes mantrát mondta fel a beszélgetésben. Azzal kezdte, az önkormányzati politikában kevés szerep jut a pártpolitikának, „az önkormányzat életében nincs annyi megoldás egy problémára, mint ahány párt”.

Karsay Ferenc – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Karsay Ferenc – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

„Nekünk valóban nem ízlik ez a központosítás” – mondta Karsay arról, hogy a magyar állam évről évre von el feladatokat és azzal együtt forrásokat az önkormányzatoktól. Azokon a településeken jó ez a politika, ahol nincs elég pénze az önkormányzatoknak, de a XXII. kerületben nem ez a helyzet, „tőlünk ez a logika elvesz”.

„Mi élharcosok vagyunk azokban a morcolódásokban, amikor ezeket a jogszabályokat megpróbálják átvinni”

– fogalmazott Karsay, aki 2014 óta vezeti a kerületet.

A budafoki polgármester arról is beszélt, hogy jelenleg generációváltás zajlik a magyar politikában. A választók várják az újat, a frisset, és mint fogalmazott: „nekünk az a kihívás, hogy el tudjuk nekik magyarázni, tudjuk képviselni az újat, a frisset.” Ennek az a kulcsa szerinte, hogy aktívan bevonják a fiatalokat a munkába.

Karsay azt is megosztotta a közönséggel, hogy fideszes polgármesterként nem azok a legfényesebb napjai, amikor a Fővárosi Közgyűlés ülésein kell résztvennie. „Nem érezzük magunkat komfortosan, amikor ott vagyunk” – fogalmazott a fideszes politikus, de hozzátette:

„Az jó, ha az ember nem felejti el, hogy milyen ellenzékben lenni. Akkor sem, ha közben hatalmon van.”

Ott volt a beszélgetésen Nemény András, Szombathely MSZP-s polgármestere is, aki az önkormányzatban többségben, országosan azonban ellenzékben van. A sáskajáráson kívül szinte minden bajjal meg kellett küzdenie az önkormányzatoknak szerinte ebben a ciklusban, és ez az időszak szerinte alkalmas volt arra, hogy kiderüljön, kik azok, akik igazán tenni akarnak a településért. A polgármesterek vannak közvetlen kapcsolatban az emberekkel, hozzájuk fordulnak először a problémáikkal, így az önkormányzatokat kellene megerősíteni.

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Az önkormányzati választás egyik tétje szerinte az lesz jövőre, hogy a választók eldöntsék, jól végezték-e a feladatukat a településvezetők az elmúlt években. Az igazi kérdés az lesz a jövő évi választáson, hogy az ellenzék meg tudja-e tartani a többséget azokban a városokban, ahol 2019-ben nyerni tudtak. Ehhez az kell szerinte, hogy az emberek a sajátjuknak érezzék a városukat, és meglegyen a közvetlen kapcsolat a polgármester és a helyiek között.

„Merész, de kifogásolható döntést hozott a parlament” Kovács Péter szerint, amikor összevonta az önkormányzati és európai parlamenti választást. A polgármesterek mandátuma 2024 októberéig tart, de már júniusban megválasztják az új képviselő-testületeket. Így előfordulhat olyan helyzet is, hogy hónapokig a leváltott polgármester irányítja a települést, aki a kormánypárti politikus szerint „azt csinálhat, amit akar”.

Kovács Péter – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Kovács Péter – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Hiába vonták össze a két választást, Kovács arra számít, hogy jövőre nem lesz akkora a részvételi arány az önkormányzati választáson, mint 2019-ben, amikor az ellenzéki pártok először fogtak össze. Túl nagy eredményt persze akkor sem tudott felmutatni szerinte a baloldal, és

arra számít, hogy Budapesten veszíteni fog az ellenzék, mert borzalmas közállapotok vannak a fővárosban.

Arról is beszélt, hogy szerinte Karácsony Gergely mást próbál magáról mutatni, mint ami valójában, de abban bízik, hogy „az emberek nem hülyék, és rá fognak erre jönni”. Aki mégis rászavaz, az nem az elvégzett munkája miatt fog így tenni szerinte, hanem mert úgy látja „egy szimpatikus, magas, vékony ember, olyan anyuka kis, kedvenc fiúcskája”. A kampányeszközökről beszélve azt is mondta Kovács, hogy „bármilyen politikusról három nap alatt el lehet hitetni, hogy ő az ördög, nagyon egyszerű bemocskolni az embert”. Ez ellen azonban úgy lehet leginkább védekezni szerinte, ha a politikust személyesen is ismerik a választóik, és rendes embernek tartják.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!