Megölte a barátnőjét, aztán balesetre hivatkozva tett bejelentést a rendőrségen az angyalföldi gyilkos

2023. július 20. – 18:33

Másolás

Vágólapra másolva

A Fővárosi Főügyészség indítványozta az angyalföldi gyilkosság gyanúsítottjának letartóztatását, írják közleményükben.

A 35 éves férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2023. július 13-án, a hajnali-kora reggeli órákban egy XIII. kerületi lakásban a barátnőjére támadt, és megölte a nőt. Az ügyészségi közlemény szerint a férfi az esti órákban balesetre hivatkozva bejelentést tett a rendőrségen, majd megszökött a hatóságok elől, és elfogásáig bujkált. Frissítés: Az RTL Híradója úgy tudja, a férfi a rendőröknek azt mondta a bejelentésében, hogy „szakítás miatti baleset történt”.

Az RTL információ szerint a férfi bántalmazta, majd nyakon szúrta a nőt. Ügyvédje a Fókusznak azt mondta, hogy a férfi hagyott egy búcsúlevelet is a lakásban, és öngyilkos akart lenni. A levélben azt írta, nem is érti, miért követte el tettét, amit nagyon megbánt.

A rendőrség szerdai sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a Véső utcai házba kiérkező rendőröknek rögtön egyértelműnek tűnt, hogy a 27 éves nő nem természetes halált halt, ezért emberölés miatt indítottak nyomozást.

A rendőrség hajtóvadászatot indított T. Róbert ellen, és öt napon belül őrizetbe vették. A férfit kedden fogták el a III. kerületben, miután bejelentés érkezett arról, hogy a Római parton látták.

A gyanúsított egy elfogásához közeli romos épületben bujkált. A férfi teljes körű beismerő vallomást tett, amiből kiderült, hogy a gyilkosság után az utcára kilépve észlelte hogy esik az eső, ezért visszament a halott nő lakásba és magához vett egy esernyőt. Az RTL szerint utána olyan üzeneteket is küldhetett a környezetének, amelyek azt sugallták, hogy a nő még életben van.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!