Elfogta a rendőrség az angyalföldi gyilkosság gyanúsítottját

2023. július 18. – 14:21

Másolás

Vágólapra másolva

Ötnapos hajtóvadászat eredményeként elfogták a budapesti rendőrök az angyalföldi emberölés gyanúja miatt körözött T. Róbertet – írja a Police.hu. Budapest XIII. kerületében, egy Véső utcai lakásban csütörtökön éjjel holtan találtak egy 27 éves nőt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság emberölés miatt rendelt el nyomozást, a feltételezett elkövető ellen elfogatóparancsot adtak ki. A hajtóvadászat eredményeként a 35 éves T. Róbertet a BRFK nyomozói kedden, 12 óra 50 perckor fogták el a III. kerületben, elszámoltatása jelenleg is tart.

Az angyalföldi lakásban holtan talált nő a körözött férfit egy társkereső alkalmazáson ismerte meg. Kérdésünkre a rendőrség hétfőn azt írta, hogy válaszadásukig „európai vagy nemzetközi elfogatóparancs kiadására nem került sor” a férfival szemben.

Bűnügyi technikus helyszínel 2023. július 14-re virradóan egy XIII. kerületi társasház előtt, miután az egyik lakásban holtan találtak egy 27 éves nőt – Fotó: Mihádák Zoltán / MTI
Bűnügyi technikus helyszínel 2023. július 14-re virradóan egy XIII. kerületi társasház előtt, miután az egyik lakásban holtan találtak egy 27 éves nőt – Fotó: Mihádák Zoltán / MTI

A Blikk korábban azt írta, hogy a gyilkosság gyanúsítottja nemcsak kikapcsolta a telefonját, hanem össze is törhette, akárcsak a SIM-kártyát. Az eset óta egyszer merült fel, hogy valaki a lakás környékén figyelt fel rá, de azóta senki nem jelezte a rendőrségen, hogy látta volna.

Az áldozat ismerősei a lapnak azt mondták, hogy a nő fél éve költözött haza Olaszországból, és a beszámolói alapján úgy tűnt, hogy a férfi féltékeny típus volt. A rendőrség is úgy tudja, hogy ugyan csendes típusnak tartották az ismerősei, de a barátnőit birtokolni akarta.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!