Több mint 36 millió forintba került a vármegyetáblák cseréje

2023. július 14. – 12:37

Másolás

Vágólapra másolva

Több mint 36 millió forintba került az utak menti vármegyetáblák cseréje – írta az Átlátszó.

A portál közérdekű adatigényléssel fordult a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-hez, hogy megtudják, mennyibe került a több száz megyetábla cseréje. Az állami cég azt válaszolta, hogy az általuk kezelt közúthálózaton összesen 589 darab táblát cseréltek ki a vármegyésítés miatt.

Ennek a teljes összköltsége bruttó 36 397 673 forint volt.

Ebben viszont nincs benne az ország összes közúti vármegyetáblája, ugyanis 2022. szeptember 1. óta az autópályákat már nem a Magyar Közút, hanem különböző koncessziós társaságok kezelik. Az autópályákon még több mint száz megyetáblát kellett kicserélni. A Napi.hu azt írta, országosan összesen 714 jelzőtáblát módosítottak a megyék átnevezése miatt.

Tizenkilenc vármegye országa

2022 júliusában a fideszes többségű Országgyűlés tizenegyedszer is módosította a gránitszilárdságú Alaptörvényt. Ennek részeként a megyéket 2023. január 1-jétől hivatalosan vármegyéknek kell nevezni, egy másik javaslattal pedig visszahozták a főispánokat is.

A módosítás a szimbolikus jelentőségén túl több száz állami intézményt és civil szervezetet is érintett. A névváltoztatás után át kellett írni az okiratokat, táblákat, pecsételőket, levélpapírokat, hogy csak a legnyilvánvalóbb feladatokat említsük. Összességében több ezer törvényt, helyi és országos szintű rendeletet, határozatot, alapító okiratot kellett frissíteni az év elején.

Az ellenzék leginkább azért kritizálta a módosítást, mert a gazdasági válság és a megszorítások közepette pénzkidobásnak tartották, hogy az állam több százmillió forintot vagy akár milliárdos összeget költ az átnevezésekre.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!