Kikapott a Fidesz az idei utolsó időközi önkormányzati választáson

2023. július 9. – 21:09

Másolás

Vágólapra másolva

Most vasárnap tartották egy jó darabig az utolsó időközi önkormányzati választásokat, miután egy júniusban elfogadott törvénymódosítással eltörölték az időköziket az általános választás előtti egy évben.

Nagykőrösön nagy meglepetésre kikapott a Fidesz jelöltje, Lukács Ádám a független Godó Katalintól.

Az ellenzék által is támogatott jelöltre a 4. számú választókörzetben szavazók 55,08 százaléka voksolt, míg a fideszes jelölt csak 42,13 százalékot kapott.

A harmadik a függetlenként induló Vágó István (2,79 százalék) lett, aki mögött a 444 cikke szerint valójában a Mi Hazánk Mozgalom állt. A lap szerint az egyesült ellenzék nem indított külön jelöltet, Godót tartották a legalkalmasabbnak, és nem akarták az esélyeit rontani. Godó 8 fideszes és 3 egyesült ellenzéki képviselőhöz csatlakozik a testületben. A fideszes G. Kovács Sándor halála miatt kellett időközit tartani a körzetben.

A helyi civil szervezet színeiben induló, ellenzéki képviselőjelölt, Baráth Domonkos nyerte az időközi választást Oroszlány 3. választókerületében: a szavazatok 49,72 százalékát szerezte meg. A második a független Torma Lajos lett, és a Gattyán-féle Megoldás Mozgalom jelöltje, Arany Botond Balázs meglepetésre megelőzte a Mi Hazánk Mozgalom jelöltjét, Vasas Lászlót.

A 444 cikke szerint a Fidesz nem indult el itt a választáson, mert a mandátum alapvetően nem befolyásolja a testület összetételét, és mint fogalmaztak, nem akarnak asszisztálni a baloldali frakció, vagyis az Oroszlányiak Lokálpatrióta Köre Egyesület (OLPK) széteséséhez, illetve a város gazdasági összeomlásához.

A Zala vármegyei Alsórajkon két független polgármesterjelölt közül lehetett választani: Pallankiné Németh Judit már-már nyomasztónak mondható fölénnyel nyert Orsós Mihály ellen: előbbi jelölt 115, utóbbi 8 szavazatot kapott. A településen azért kellett időközi polgármester-választást tartani, mert az előző vezető, Neuhold-Marton Nóra Ibolya lemondott.

A júniusi törvénymódosítás miatt a későbbre kitűzött időközi választások elmaradnak. Ha egy egyéni körzetben megválasztott önkormányzati képviselő lemond vagy meghal, az új szabályok szerint az általános választás előtti egy évben a jelölő szervezete, pártja küldhet helyette mást a képviselő-testületbe. Mátraszentimrén feloszlatták a teljes képviselő-testületet, ám a törvénymódosítás után jövő októberig maradniuk kell a mostani képviselőknek és polgármesternek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!