Összevesztek a polgármesterrel, de nem választhatnak újat: ötszáz napig együtt kell dolgozniuk vele
2023. június 13. – 09:39
Mátraszentimrén, az ország legmagasabban fekvő településén összevesztek a képviselők a polgármesterrel, feloszlatták a testületet, a júliusra kiírt időközi választást azonban egy friss törvénymódosítás miatt le kellett fújni. A mátrai falu az egyik olyan település az országban, ahol a törvénymódosítás miatt egészen jövő októberig együtt kell maradnia annak a testületnek, amely nem tud együtt dolgozni. A háttérben feltűnt az aljegyző férje, a volt jobbikos Sneider Tamás, aki nem zárta ki, hogy az időközi választáson elindult volna. Megnéztük, mi vezetett a testület feloszlatásához, és hogy fognak tudni együttműködni a képviselők a következő tizenhat hónapban.
Egymás után parkoltak le az autók a mátraszentimrei iskolánál múlt hétfőn. Közös gálaműsort tartottak a helyi óvodások és iskolások az ország legmagasabb pontján működő oktatási intézményben. A Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat nyolc évfolyamos iskolájában idén összesen 39 diák tanul, de korábban volt olyan tanév is, amelynek a végén egyetlen nyolcadikos fiú ballagott.
A koronavírus-járvány alatt aztán sokan költöztek fel a Mátrába, a településnek most 453 állandó lakosa van, de mindemellett ezernél is több nyaralóingatlant tartanak nyilván. Az iskola egyik fő vonzereje a jó levegő mellett alighanem az, hogy télen a testnevelésórákon síelni viszik a gyerekeket a mátraszentistváni síparkba. Az iskolai rendezvényre érkező egyik férfi is ezt emelte ki, unokája a bő húsz kilométerre fekvő Pásztóról jár ide naponta.
2019 októberében az iskola testneveléstanárát és síoktatóját, Előházi Pétert választották meg a falu polgármesterének, aki korábban képviselő és alpolgármester volt. A síoktatással polgármesterként sem hagyott fel, sőt, egyes rosszmájú megjegyzések szerint télen csak a sípályán lehet vele találkozni. Ő ezt gyalázkodásnak tartja, és azt mondja, hetente egyszer tart hétköznap délután edzést, a többi tréning hétvégére esik. Különben is, a polgármesternek szerinte nem az a dolga, hogy egész nap az irodájában üljön.
Nem találták a közös hangot a polgármesterrel
Mátraszentimre (közigazgatásilag hozzátartozik Ágasvár, Bagolyirtás, Fallóskút, Galyatető, Mátraszentlászló és Mátraszentistván is) teljes mértékben a turizmusra épül. A tavalyi szezonban 60 ezer turista járt a településen síelni vagy kirándulni.
Épp ezért nagyon érzékenyen érintette a falut a járvány, a polgármester szerint hatalmas lyukak keletkeztek az önkormányzat költségvetésében, és emiatt több fejlesztés nem abban a tempóban halad, mint azt sokan várnák. Ezt az egy helyben toporgást unta meg az öttagú képviselő-testület három tagja, és kezdeményesükre április végén feloszlatták a képviselő-testületet.
„Évekig próbáltunk a polgármester úrral együttműködni, egyeztetni, együtt dolgozni a faluért, de ez a közös hang már egy ideje hiányzik”
– írták az interneten is elérhető javaslatban. A „felelőtlen, sokszor igencsak tékozló gazdálkodás” szerintük hátráltatta a falu fejlődését, és veszélyeztette a közintézmények fenntartását. „A fejlődés teljes hiánya Mátraszentimre lakosságát, gazdaságát és a falu irányítását sújtják” – áll az előterjesztésben.
Úgy látják, nincs megtartó ereje a falunak, a fiatalok többsége elhagyja Mátraszentimrét, a munkaerőpiaci kínálat gyenge, az infrastruktúra rossz állapotban van. „Itt az idő arra, hogy a képviselő-testület tovább ne késlekedjen, és ne asszisztáljon tovább a falu szempontjából káros és kicsit sem konstruktív vezetéshez” – indokolta a feloszlatási kezdeményezést Szabad Andrea alpolgármester, valamint Zorkóczyné Andó Mária és Marosi Márk képviselők.
Az időközi választást nyár közepére, július 16-ára írták ki, az értesítőket már ki is postázták a választóknak. Sőt, az időközi választás költségeire hivatkozva a polgármester lefújta a pünkösdi falunapot is. Mint később kiderült, kár volt. Az Országgyűlés ugyanis szinte napra pontosan a testület feloszlatásának kimondása után egy hónappal olyan törvénymódosítást szavazott meg, amely eltörölte az időközi választásokat a jövő júniusi rendes választás előtti egy évben.
A törvény szerint a jövőben nem lehet kitűzni időközi választást az általános önkormányzati és országgyűlési választás előtti év április 1. napja után. A májusban elfogadott módosítás visszamenőleges hatállyal azokat a kiírt időközi választásokat is érintette, amelyeknél még nem kezdődött el a hivatalos, ötvennapos kampányidőszak.
A törvény egy nappal azelőtt lépett hatályba, hogy Mátraszentimrén elkezdődött volna a kampány, így itt is le kellett fújni az időközi választást.
Ez azt jelenti, hogy a következő tizenhat hónapban marad az a testület a helyén, amely áprilisban határozatban mondta ki, hogy nem tud együtt dolgozni. Jövőre az EP-választással egy napon, június 9-én lesz az önkormányzati választás, de az új vezetés csak októberben foglalhatja el a hivatalt.
„Nagyon nehéz helyzetbe kerültünk ezzel, ráadásul jogilag is vitatható, hogy visszamenőleges hatállyal eltörölték az önkormányzati választásokat. Fogalmunk sincs, miként gondolják, hogy a feloszlatott testület ötszáz napig működjön” – írta a Telex megkeresésére a három képviselő, akiktől hiába próbáltunk személyes találkozót kérni, csak írásban voltak hajlandók válaszolni kérdéseinkre.
Olyan megosztottá vált a falu, amit még polgármester nem látott
Azt írták, azért döntöttek a testület feloszlatása mellett, mert „a település gazdálkodása átláthatatlanná vált, számviteli bizonylatok hiányoznak, folyamatosan és havonta több százezer forintos büntetéseket fizet az önkormányzat a Magyar Államkincstár felé” és sokmilliós állami normatívákat kell visszafizetniük a polgármester hanyagsága miatt.
„A pénzeink eltűnésével, elherdálásával párhuzamosan a falu egyre elhanyagoltabbá vált, az önkormányzati tulajdonú ingatlanok szégyenfoltjai lettek a falu arculatának. Végül eljutottunk oda, hogy hivatali számítógépet törtek fel az önkormányzatnál, ami miatt a nyomozás meg is indult”
– fogalmaztak a képviselők.
A legnagyobb törésvonal azonban szerintük „az általános iskolát féltő képviselők és az átláthatatlan, pazarló gazdálkodást folytató polgármester között” alakult ki. Az önkormányzat évente több tíz millió forinttal egészíti ki az iskola költségvetését. Teljesen egyértelmű, hogy a szlovák nemzetiségi önkormányzat működésében lévő iskolánkat nem tudjuk fenntartani, ha nem teszünk lépéseket a bevételek növelésére és a kiadások csökkentésére” – írták a levelükben.
A polgármester nem ért egyet a képviselőkkel. A Telexnek arról beszélt, 15 évig tanított a mátraszentimrei iskolában, testnevelőtanárként ő vezette be a tanórai síoktatást. „Rengeteg pályázatot adtunk be, és dolgoztunk azon, hogy az iskola fenntartható legyen. Évről évre növekszik a tanulói létszám” – reagált Előházi Péter a képviselők kritikájára. A fejlődést jól jelzi szerinte, hogy idén a Felső-mátrai Zakupszky László Általános Iskola kapta meg a Heves megye legjobb vidéki iskolája címet.
Azt is mondta, hogy a Magyar Államkincstár minden hónapban jóváhagyta a beküldött adatokat, még ha előfordult is olyan, hogy pár percet csúsztak a leadással. Nemrég független könyvvizsgáló céget vontak be az önkormányzat ellenőrzésébe, polgármester szerint ez azt állapította meg, hogy „az önkormányzat pénzügyi helyzete 2022-ben feszült, de összességében kiegyensúlyozott volt”, és a 2022-es mérlegből számítható mutatók kedvező képet jeleznek. „Képviselőtársamtól, mint az önkormányzat informatikusától a mai napig nem kaptam írásos jelentést a számítógép feltörésről. Én kértem a rendőrségi vizsgálatot” – reagált a másik kritikára Előházi Péter.
A polgármester lapunknak úgy fogalmazott, teljes meglepetésként érte, amikor a képviselők az áprilisi testületi ülés utolsó, Egyebek napirendi pontjában előálltak a feloszlatással.
„Nem értettem vele egyet. Egy év van a következő választásig, lehetett volna még együtt dolgozni”
– mondta a polgármester. Az előterjesztésben szereplő kritikák egy részét ferdítésnek vagy felnagyított problémának tartja, egy másik részéről pedig úgy véli, hogy érdemes lett volna róluk beszélni.
Azért is lepte meg Előházit a képviselők kritikája, mert 2019 óta gyakorlatilag az összes előterjesztést minden képviselő megszavazta a testületi üléseken, és állítása szerint ő sosem zárkózott el a beszélgetésektől. Azt elismerte, hogy egy-egy fejlesztés az utóbbi években nem tudott megvalósulni, mert a település fenntartására, a működésre és a szociális ellátásokra ment el a pénz, de ez szerinte nem csak Mátraszentimrére igaz.
Alig pár hónappal ugyanis azután, hogy 2019-ben átvették a vezetést, kitört a koronavírus-járvány, a kormány pedig 2021 júliusáig felfüggesztette az idegenforgalmi adót, és megszüntette az üdülőhelyi támogatást. Ez brutális kiesést jelentett a mátraszentimrei önkormányzatnak, egyik percről a másikra a bevételei harmadát elvesztette, miközben a szolidaritási hozzájárulást ugyanúgy kellett fizetnie, mivel azt a 2019-es év alapján számolták ki.
„Képviselőként én is azt néztem, hogy miért nem halad ez meg az, az ember kívülről gyorsabb ütemű fejlesztéseket szeretne”
– fogalmazott Előházi. Az nem igaz szerinte, hogy egyáltalán ne lennének fejlesztések, mint ahogy azt is hamis állításnak tartja, hogy nincsenek munkahelyek a fiataloknak, hiszen sorra hirdetik az állásokat a helyi vendéglátóhelyek. „Valóban egy picit lassabb a fejlődés, de ez a Mátrára jellemző. Fenn kell tartani azt a nyugalmat, amit a természet ad” – tette hozzá.
Azt még ő sem látja, hogy miként tud a jövőben hatékonyan együtt dolgozni a képviselő-testület. A három képviselő pár hete azt írta egy lakossági tájékoztatóban, hogy lemondanak a mandátumukról. Ehhez képest – folytatta Előházi –
„múlt héten úgy ültek be a képviselő-testületi ülésre, mintha az elmúlt egy hónapban mi sem történt volna”.
A polgármester arról beszélt, a képviselők a feloszlatás után rögtön elkezdtek kampányolni, miközben a jegyző tőle kifejezetten kérte, hogy ne tegye ezt a hivatalos kampányidőszak kezdete előtt. A képviselők lakossági fórumokat szerveztek, szórólapokat osztottak, amelyeken szerinte személy szerint őt támadták. „Ez az elmúlt egy hónap olyan szinten osztotta meg a települést, amilyen még nem volt – fogalmazott Előházi. – Nem tudom, mivel fogják tudni ezt az elmúlt egy hónapot semmissé tenni, miután a személyem irányába is elég agresszív támadások érkeztek a részükről.”
Sneider Tamás: Többen is szerették volna, hogy elinduljak az időközi választáson
„Örökké piszkálják, mert egyiknek sem a rokona. Pedig olyan aranyos, hogy az csuda” – mondta a polgármesterről egy idős nő, akit akkor szólítottunk meg, amikor a bevásárlásból hazafelé leült egy padra a barátnőjével beszélgetni.
Miközben a kialakult helyzetről kérdeztük, egyszer csak elsétált mellettünk Sneider Tamás, a Jobbik volt elnöke és országgyűlési képviselője. „Ő az, aki ki akarja piszkálni a polgármestert” – mutatott rá halkabbra fogva a hangját az idős nő. „Ő ki?” – kérdezte a barátnője. „Gyüttment, mint én. Jobbikos volt, nem láttad a tévében?” – mondta a 85 éves nő, aki később kérdésünkre elárulta, hogy 63 éve él Mátraszentimrén.
Sneider Tamás három éve költözött Mátraszentistvánba a családjával, de a feleségének már jó pár éve van panziója a faluban, és korábban is sok időt töltöttek a mátrai házukban. A Jobbik volt elnöke tavaly májusban, tíz év után hagyott fel a parlamenti politizálással, miután 2020-ban kilépett a pártjából.
Most egy hatszobás panziót épít a fiaival, és építési vállalkozást indított.
„Letettem a kőműves vizsgát, és az egyik fiam ács, a másik villanyszerelő. Gyakorlatilag közösen építjük a panziót”
– mondta Sneider, akivel az egyik kávézóban ültünk le beszélgetni, miután utazásunk előtt egy nappal megkeresett minket, hogy szívesen találkozna velünk.
Mint az hamar kiderült, a mátraszentimrei közéletet közvetlen közelről követi, felesége a mátraszentimrei aljegyző, így a hivatali történésekkel is képben van. Sneider szerint jót tett volna a falunak a polgármesterváltás, mert a mostani vezetővel csődközeli helyzetbe került a település, és veszélyben látja a közintézmények működtetését is. Ezt azért is tartja nagy problémának, mert rengeteg gyermekes család költözött a Felső-Mátrába az elmúlt években, és hamar itt fogják hagyni a falut, ha bezár az óvoda és az iskola.
„Többen is szerették volna, hogy elinduljak az időközi választáson, de én ezt nem preferáltam. Bőven van más feladatom, és nem is azért költöztünk a Mátrába, hogy újból politikával foglalkozzak”
– mondta Sneider, amikor a polgármesteri ambícióiról kérdeztük. A már-már kötelező szerénykedés után azonban egyáltalán nem zárta ki, hogy az időközi választáson elindult volna, bár több alkalmas jelöltet is lát maga körül, akik a mostani polgármesternél jobban tudnák vezetni szerinte a falut.
A következő polgármester első feladata szerinte az lesz, hogy elzárja a pénzcsapokat, mert most „tisztázatlan módon tüntetnek el pénzeket az önkormányzattól”. Meg kell szüntetni szerinte az önkormányzat pazarlását és növelni a bevételeket. Azt mondta, egy év alatt nagyjából 30 millió forinttal lehetne javítani a költségvetés helyzetén, ha szigorúbban ellenőriznék, hogy a vendéglátóhelyek bejelentik-e a vendégeiket. A járvány alatt Sneider szerint legalább 250 új vendégággyal bővült Mátraszentimre, a falu tele van turistákkal, a hivatalos, bejelentetett adatokban azonban ez nem jelenik meg.
„Nincs a falunak vezetése, szó szerint minden hónapokat vagy éveket csúszik. Itt olyan dolgokra gondolok, amiket egy óra alatt meg lehetne csinálni”
– fogalmazott Sneider, aki feleségével a testület feloszlatását kezdeményező három képviselő mögött áll, a fórumaikon is felszólalt.
Azt mondja, a jövő júniusi polgármester-választáson nem készül elindulni, persze addig még sok minden történhet. Bárki is szeretné azonban kihívni a mostani polgármestert, bő egy évet várnia kell a törvénymódosítás miatt.
A Nemzeti Választási Iroda tájékoztatása szerint nyolc kitűzött választás marad el júliusban. Azokon a helyeken, ahol csak egy-egy képviselő esett ki a testületből, a jelölőszervezet küldhet helyette mást, a polgármestereket pedig az ügyvezető alpolgármester helyettesíti. Mátraszentimrén és Füzérradványban azonban az egész testület feloszlatta magát. A két településen az önkormányzati törvény értelmében a következő választásig marad az a testület, amely nem tudott együtt dolgozni.
Ehhez a cikkhez fizetett együttműködés keretében az Alrite beszédfelismerő (speech-to-text) megoldást használtuk.