Eladja a Lánchíd régi kandelábereit a főváros, a legdrágább kikiáltási ára 1,1 millió forint+áfa

2023. július 5. – 12:59

Másolás

Vágólapra másolva

Bárki megveheti a Lánchíd régi kandelábereit, mivel Budapest Főváros Önkormányzata nyilvános, egyfordulós árverésen adja el a 14 darab lámpatestet és oszlopot, amiket még a felújítás előtt távolítottak el a hídról, vette észre az Építészfórum.

A Budapest Főváros Vagyonkezelő Zrt. árverésén az vehet részt, aki kiveszi az árverési dokumentációt (erre 2023. július 31. 15:00 óráig van lehetőség), elfogadja az abban foglaltakat, beadja a regisztrációs dokumentációt (határidő: 2023. augusztus 2. 10:00 óra), illetve megfizeti a 200 ezer forint összegű árverési biztosítékot úgy, hogy az a BFVK Zrt. bankszámláján 2023. augusztus elsején 24:00-ig jóváírásra is kerül – olvasható a kiírásban.

A hirdetményben szereplő tételek között vannak lámpatestből, oszlopból és talapzatból álló, komplett, hosszú kandeláberek, valamint csak lámpatestből és oszlopból álló, rövid darabok is, a kandeláberek árát pedig az befolyásolja, hogy megvan-e a díszítésük. Ez alapján a legolcsóbb 675 ezer+áfa, a legdrágább 1,1 millió forint+áfa kikiáltási árról indul majd az árverésen.

A Lánchíd felújítása még 2021 márciusában kezdődött a gyalogosjárdák lezárásával, a teljes körű átadás pedig várhatóan idén augusztusban lesz. A részben felújított Lánchidat tavaly decemberben már átadták, a hídon ekkor még nem voltak díszkorlátok, mivel a gyalogosok által használt rész még nem készült el. Karácsony Gergely azóta bejelentette, hogy a híd autómentes marad.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!