Idén sem marad tűzijáték nélkül az ország augusztus 20-án

2023. július 4. – 11:32

Másolás

Vágólapra másolva

Nincs augusztus 20-a tűzijátékok nélkül, most sem lesz ez másképp.

Az Origo cikke szerint ez így fog kinézni: a budai és pesti rakpartokon, a Margit híd és a Petőfi híd között, közel 4,5 km hosszan, körülbelül 40 ezer pirotechnikai effektből áll majd a műsor. A tűzijátékokat hét bárkára, 65 pontonra, az Erzsébet hídra és a Szabadság hídra teszik majd. És lesz 800 drón is. Közben képeket vetítenek a Parlamentre, a Nemzeti Galériára és a Gellért-hegyre is.

Tavaly az időjárási előrejelzések kavalkádja miatt a tűzijátékot nem 20-án, hanem egy héttel később, augusztus 27-én tartották. A kormány emiatt kirúgta az OMSZ vezetését, aztán később visszavették a főmeteorológust.

A kormány közben a tavalyi augusztus 20-i események költségvetését tíz évre titkosították. Annyi azért kiderült, hogy a tűzijáték beszerzési költsége nettó 1,3 milliárd forint volt. Később aztán felkerült egy dokumentum a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) oldalára, ami a 2022-es ünnepségsorozat árait tartalmazza. Eszerint a rendezvény teljes költsége nettó 10 milliárd 300 millió forint volt. A Borsodi világos sör pedig 350 forint.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!