Leváltották a Péterfy Sándor Utcai Kórház teljes menedzsmentjét

2023. június 26. – 19:22

Másolás

Vágólapra másolva

Hétfő délután rendkívüli értekezleten közölte a Budapesti Péterfy Sándor Utcai Kórház főorvosaival Jenei Zoltán országos kórházi főigazgató, hogy az intézmény mindhárom igazgatójának vezetői megbízását visszavonták – írja a Népszava.

A kórház főigazgatója, Tóth László vasárnap mondott le, miután a májusi bizalmi szavazáson megbukott, és később vizsgálat indult az intézményben kialakult munkahelyi légkör miatt.

A Népszava információi szerint Tersztyánszky Rita főigazgató-helyettes, Szilágyi Emese orvos-igazgató és Kaszai Erzsébet ápolási igazgató megbízását is visszavonták hétfőn.

A döntést Jenei állítólag azzal indokolta, hogy a vezetők nem szóltak kellő időben az intézményben kialakuló vezetői válságról.

A lap úgy tudja, a két orvos osztályvezető főorvosként folytatja a munkáját, míg az ápolási igazgató távozik a kórházból.

Az Országos Kórházi Főigazgatóság hétfő esti közleménye szerint az új orvosigazgatót és ápolási igazgatót már ki is nevezték. Dr. Kökény Zoltán és Simon István Krisztiánné a Dél-pesti Centrumkórházból érkezik. Azt írják, a struktúraváltás részeként a főigazgató-helyettesi pozíció megszűnt az intézményben, az új főigazgató személyét pedig az Országos Kórházi Főigazgatóság a közeljövőben pályázat útján választja ki.

A vasárnap lemondott Tóth László korábban a Belügyminisztérium helyettes államtitkára volt, március 1-jén pedig az előző főigazgató, Sásdi Antal nyugdíjazása után kinevezték a kórház élére. A Népszava információi szerint a kórház főorvosi kara elfogadhatatlannak tartotta Tóth vezetési stílusát. Belsős források a lapnak arról beszéltek, hogy a főigazgató többször is agresszívan lépett fel az orvosokkal szemben, és megfélemlítette a vezetőtársait. Egy értekezleten például úgy fogalmazott Tóth a lap szerint, hogy „az orvosok fehérgalléros bűnözők”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!