Csak a 100 milliónál nagyobb árbevételű vendéglátóhelyeken lesz kötelező júliustól az adatszolgáltatás

2023. június 26. – 23:12

Másolás

Vágólapra másolva

A kormány megfogadta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) javaslatát, így 2023. július 1-től csak azoknak a vendéglátó üzleteknek kell valós időben adatokat szolgáltatniuk arról, hogy miből mennyit adtak el, amelyeknek a 2022-es nettó árbevétele meghaladta a 100 millió forintot – derült ki a Magyar Közlönyben hétfőn megjelent kormányrendeletből.

Július 1-jétől a büféknek, éttermeknek, cukrászdáknak, kávézóknak, italboltoknak, bároknak, szórakozóhelyeknek, gyorséttermeknek és más turisztikai attrakcióknak valós időben kell adatokat szolgáltatniuk arról, miből mennyit fogyasztanak náluk a vásárlók. Az adatokat az úgynevezett Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központba (NTAK) kell küldeni egy szoftverrel, amit az MTÜ térítésmentesen biztosít az üzleteknek. A beküldött adatokat az adóhatóság és a statisztikai hivatal is látni fogja az NTAK-ban. Az új adatközlésről ebben a cikkben írtunk bővebben.

Az MTÜ május végén azt javasolta a kormánynak, hogy szakaszosan vezessék be az új rendszert: július 1-től csak az évi 100 millió forint nettó árbevétel felett teljesítő vállalkozások számára lépjen életbe a kötelezettség, az ennél alacsonyabb árbevételű szolgáltatók adatszolgáltatásának kezdete pedig későbbi időpontra módosuljon, hogy hosszabb felkészülési időt hagyjanak a számukra.

A mostani kormányrendeletből az is kiderült, hogy a 2022-ben nettó 12 millió forint árbevételt elérő helyeknek majd csak 2024. január elsejétől lesz kötelező az adatszolgáltatás.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!