26 bekezdésben igazítja helyre az Origo a korábbi hazugságait Juhász Péterről

2023. június 24. – 10:59

Másolás

Vágólapra másolva

„Helyreigazítás” címmel jelent szombat reggel egy bejegyzés az Origón, ami a kormánylapnak nem újdonság, az viszont talán még nekik is az, hogy nem egy, nem kettő, hanem

26 bekezdésben sorolják fel, milyen hazugságokkal sértették meg Juhász Péter volt ellenzéki politikus személyes jogait.

A médiatörténelmi helyreigazítást a 444 látta meg, a 26 bekezdésben pedig például ezek vannak:

„2018. február 10. napján a www.origo.hu oldalon közzétett ”Összeverte három gyereke édesanyját, egykori élettársát Juhász Péter„ című írásában valótlanul állította, hogy a felperes összeverte korábbi élettársát és valótlanul híresztelte, hogy megverte, napokra egy lakásba zárta és begyógyszerezte volt élettársát, három gyermeke édesanyját.”

„2018. február 10. napján a www.origo.hu oldalon ”Kicsoda az asszonyverő Juhász Péter?„ címmel közzétett írásában valótlanul állította, hogy a felperes nőt (asszonyt) vert, valótlanul híresztelte, hogy megverte, tettlegesen bántalmazta, napokra egy lakásba zárta és begyógyszerezte volt élettársát, három gyermeke édesanyját.”

„2018. február 11. napján a www.origo.hu oldalon ”Juhász Péter úgy megverte élettársát, hogy nem tudott felkelni„ címmel közzétett írásában valótlanul állította, hogy a felperes úgy megverte akkori élettársát, hogy az nem tudott felkelni, és valótlanul híresztelte, hogy brutálisan megütötte, összeverte, tettleg súlyosan bántalmazta, évekig terrorizálta, személyi szabadságától megfosztva két napra lakásba zárta, valamint begyógyszerezte gyermekei édesanyját, gyermekeit pedig többször megpróbálta elrabolni, akiknek a nevelésében semmilyen módon nem vett részt.”

„2018. február 15. napján a www.origo.hu oldalon ”Rákosi-korszakot idéző ellenzéki véleményterror a nőverő Juhász Péter védelmében„ címmel közzétett írásában valótlanul állította, hogy a felperes nőt vert, valótlanul híresztelte, hogy gyermekei éppen menstruáló édesanyját megverte, nyugtatókat adott neki, valamint gyermekei édesanyját személyi szabadságában korlátozva nem engedte ki a lakásból.”

„2018. június 2. napján a www.origo.hu oldalon ”Megszűnt a nőverő Juhász Péter alól a pártja, megint pénzt koldul„ címmel közzétett írásában valótlanul állította, hogy a felperes nőt vert, továbbá valótlanul híresztelte, hogy volt élettársát, három gyermekének anyját összeverte és terrorban tartotta.”

Ezek után már talán egyértelműnek tűnik, hogy Juhász azért indított személyi jogi pert az Origo és az azt kiadó Mediaworks ellen, amiért korábban – a 2018-as választások környékén – azt állították, hogy erőszakosan viselkedett volt élettársával szemben. A bíróság pedig arra jutott, az Origo 26 különböző cikkben megsértette Juhász jó hírnévhez, továbbá magán- és családi élet tiszteletben tartásához fűződő személyiségi jogát.

Így lett a 26 különböző cikkből egy helyreigazítási bejegyzés, 26 bekezdéssel.

De a lap ezen kívül kénytelen ötmillió forintot fizetni Juhásznak, illetve állniuk kell a perköltséget is.

A kormánypárti többségű Országgyűlés egyébként pont májusban fogadott el egy kormányközeli álszervezet javaslatára egy olyan törvénymódosítást, amivel enyhítettek a sajtóban megjelent rágalmazó- vagy becsületsértő állítások büntethetőségén.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!