Szedje a lábát, ha még szochomentesen szeretne betétet lekötni vagy biztosítást venni!

2023. június 17. – 11:46

Szedje a lábát, ha még szochomentesen szeretne betétet lekötni vagy biztosítást venni!
Cserélik a logót az MKB Bank Váci úti épületén 2023. április 30-án, miután az MKB a Takarékbankkal fuzionált és létrejött az MBH Bank Nyrt – Fotó: Kovács Attila / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

A kormány új szabályaival sokkal vonzóbbak lesznek az állampapírok, mint a bankbetétek, befektetési alapok, biztosítások. Az inflációkövető állampapírok aktuális kamatai eleve verhetetlenek, de a frissen bevezetett állampapír-vásárlást ösztönző szabályok, mint például az egyéb befektetésekre kivetett 13 százalékos szociális hozzájárulási adó is növelték a különbséget az állampapírok javára. A magyar lakosság mégis sok készpénzt és alacsony kamatozású betétet tart, és úgy tűnik, hogy a nagy váltás előtt csak pár bank és néhány biztosító kínál igazán vonzó akciós termékeket.

Több száz milliárd forintnyi új forrást vár a kormány a 2023. július 1-től érvényes új szabályozás eredményeképpen az állampapírpiacon. Ezeknek a szabályoknak fontos eleme, hogy júliustól az állampapírokból és az ingatlanalap befektetési jegyéből származó kamatjövedelem kivételével minden kamatjövedelmet 13 százalékos szociális hozzájárulási adó (szocho) terhel.

A szocho mellett megmarad a kamatot terhelő személyi jövedelemadó, közismert nevén a kamatadó 15 százalékos szintje is, így a kamatból az elvonás 15 százalékról 28 százalékra nő. Ez azt jelenti, hogy a lakossági ügyfelek a bankok betétakcióinak reklámozott kamatszintjéből csak 72 százalékot kapnak majd kézhez a 2023. július 1. után esedékes kamatok kifizetésekor. (Az elvonások a befektetett tőkét nem érintik, csak a kamatot.)

Aki azonban még júniusban leköti a pénzét a bankoknál, vagy a biztosítóknál, a régi adóterhek mellett teheti ezt meg.

A csalók a bankkártyáról elérhető pénzre utaznak

A bankbetétekkel szemben jelenleg többek között a következő egyedi kedvezmények érintik az állampapír-befektetéseket: a 2019. június 1-jét követően kibocsátott állampapírok mentesek a 15 százalékos kamatadó alól, az állampapírok mentesek a 2023. július 1-től érvényes 13 százalékos szocho alól, az állampapírokba történő befektetés mentes a 0,3 százalékos pénzügyi tranzakciós illeték alól, a kincstári értékpapírszámláról a kiutalás a lakossági bankszámlára mentes a pénzügyi tranzakciós illeték és mindenféle díj alól, a kincstári értékpapír-vásárlási számla számlavezetési díja és az állampapírok vásárlása is ingyenes.

Ha ehhez hozzávesszük, hogy az állampapírokkal elérhető az inflációt meghaladó kamatszint és a bankokban elhelyezett betétek 100 ezer euróig limitált betétvédelme helyett az állampapíroknál korlátlan összegű az állami garancia a visszafizetésre, akkor tényleg érthetetlen, hogy a lakosság miért tartja még a pénzének egy szabad szemmel is jól látható részét a szinte zéró kamatozású látra szóló betétekben. Természetesen az a hétköznapi kényelem, hogy a hamarosan felmerülő költségekre, legyen könnyen elérhető tartalékunk, számlapénzünk, teljesen indokolt lehet, de látni fogjuk, nemcsak erről van szó.

Ráadásul, Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakportál szakértője szerint még ekkor is érdemes lehet rövid időre lekötni vagy legalább megtakarítási számlára áthelyezni a betétet, hogy az bankkártyával ne legyen elérhető, és ne kelljen „kerülgetni” sem a napi kiadások között.

„Ez a pénzünk biztonsága miatt fontos: az adathalász csalók kifejezetten a bankkártyával elérhető milliókra utaznak, és ha ilyet találnak, azonnal próbálják meglovasítani azt”

– mondja a szakember. Elvben persze jár kártérítés az ilyen károk után, de erre ne alapozzunk, mert nem biztos, hogy megkapjuk és különben is, hasznosabb megelőzni a csalásokat, mint futni a pénzünk után.

Nem kötjük le

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) legfrissebb – idén májusi – Pénzügyi Stabilitási Jelentése szerint az általános piaci kamatcsökkentés, vagyis a 2010-es évtized második fele óta a lakosság nem köti le a pénzét bankbetétekben, hanem – látra szóló – forintszámlákon tartja azt. Pedig, hiába csökken a háztartások megtakarítása, még mindig lenne mit lekötni, befektetni, mégsem teszi ezt a lakosság.

Amíg 0,1 százalékos kamatra lehetett lekötni a pénzt, és az infláció 3-4 százalék volt évente, ez még érthető volt, azonban a 2021 második felében emelkedni kezdő infláció hatására ma már minden megváltozott. Pontosabban meg kellett volna változnia.

„A vágtába kapcsolt infláció sem tudta felhúzni a lekötött betéti kamatokat a jegybanki alapkamat szintjére, és csak néhány bank kapcsolt nagyobb sebességfokozatba a kamatokkal”

– mondja Gergely Péter. A hazai betétkínálat egyszerűen megrekedt egy érdekes szinten. A jegybanki alapkamat (13 százalék) sem követte az inflációt (21,5 százalék), de a bankszektor sem tekintett irányadóként ezekre.

Vagyis miközben a lakosság nap, mint nap szembesül az élelmiszerboltok polcain a jelentős inflációval, valóban érthetetlen, hogy a megtakarításait miért hagyja elértéktelenedni. Igaz, mostanában történt egy csekély betétkivonás a látra szóló számlákról az infláció hatására, de ezek a pénzek nem a bankok lekötött betéteibe mentek, ahol 10 év után újra volt már két számjegyű bruttó kamatszint is.

Jön a szocho

Ennek a trendnek csapott most oda a július 1-től a kamatjövedelmekre bevezetett szocho. Az új szocho elvonás azonban nem vonatkozik azokra a lekötött betétekre, amelyek átnyúlnak ugyan a szocho-köteles időszakra is, de a lekötésüket még a szocho bevezetése előtt indították, tehát 2023. június 30-ig.

Mivel a piacon léteznek többéves betétlekötések is, így ez az egyszeri hatás még évekig is eltarthat. Ha hihetünk a kormánynak és a szocho fizetési kötelezettséget tényleg csak a veszélyhelyzetre tartják majd érvényben, akkor akár még arra is van esély, hogy ezekkel a lekötésekkel a befektetők kibekkelhetik a szocho kötelezettség teljes időszakát.

A cikk írásakor eldőlni látszik, hogy mely bankok készülnek a betétesek utolsó rohamára a szocho bevezetése előtt és melyek vonták meg a vállukat a váratlan betétgyűjtési lehetőség láttán. Bár még az utolsó napokban is születhetnek új betétlekötési akciók a szocho törvényes megkerülése céljából, a cikk írásakor elérhető kínálatot ezek nagymértékben valószínűleg már nem fogják befolyásolni június 30-ig. Milyen bankok kínálnak vonzó betétet?

A MagNet akciózik

A MagNet Bank annak a négy banknak az egyike, amely magas kamatokkal csábítja a befektetőket. A Prizma Forint Betétje 3 hónapos lekötéskor évi 11,12 százalékos kamatot fizet, 6 hónapra évi 10,56 százalékot, 12 hónapra pedig 10,88 százalékot. A betét lekötésének feltétele legalább 500 ezer forint elhelyezése a lekötésben, amely a befektető márciusi átlagos egyenlegéhez képest új forrásból kell a bankhoz érkeznie.

Szintén ajánlható még a MagNet kínálatából az Aktív Plusz Közösségi Betét. Ennek érdekessége, hogy a kamatot 3 havonta kifizeti a 3 éves lekötés alatt, így bármikor fel lehet mondani, a kamatfizetés napján akár kamatveszteség nélkül is. Itt 1 millió forint a nyitóösszeg és évi 9 százalékos kamatot is be lehet zsebelni az első három hónapban, ha a betétes új pénzt hoz a bankhoz, aktiválja a bank mobilalkalmazását és a 3 hónapban havonta 30 ezer forintot költ bankkártyás vásárlással. A második 3 hónaptól már nincs semmilyen feltétel, de a kamat is alacsonyabb: az MNB jegybanki alapkamat 6,75 százalékkal csökkentett értéke, mely most évi 6,25 százalék.

A hazai piacon egyedülálló betét a MagNet Apránként Megtakarítási Programja is, melyben a bankkártyás vásárlások utáni kerekítés félretételével gyűlnek a pénzek apránként, mint akár régen egy malacperselyben. A saját magunknak minden bankkártyás vásárlással adott „borravaló” 10, 100 vagy 1 000 forintra történő kerekítéssel gyűjthető. Természetesen befizetéssel is hozzá lehet tenni a programhoz bármikor. A kamat az MNB jegybanki alapkamat 7,5 százalékkal csökkentett értéke, mely most évi 5,5 százalék.

A Gránit is beszállt

A Gránit Banknál is több ajánlat versenyez a betétesek kegyeiért. A 12 hónapos GRÁNIT KamatMax Plusz betét az aktuális MNB jegybanki alapkamat 2 százalékkal csökkentett értékét kínálja, amely jelenleg évi 11 százalék – közölte a Gránit Bank.

Az egyéves lekötés előnye, hogy a magas szocho-mentes kamatszintet akár egy évre be lehet biztosítani. A kamat feltétele, hogy a betétes a betétlekötés teljes ideje alatt megtartsa az aktivált betéti bankkártyáját. Lejárat előtti feltörés esetén az eltelt naptári napokra járó időarányos betéti kamat 50 százaléka jár csak, ez most éves szinten 5,5 százalék.

A GRÁNIT KamatMax betétje évi 9 százalékos a betétkamatot kínál 6 hónapra, amennyiben az ügyfél havonta legalább 20 ezer forintot költ a bankkártyájával. Ugyancsak magas kamatot fizet még a GRÁNIT eBank betét 3 hónapra. Az évi 8,5 százalékos betétkamat egyetlen feltétele új pénz lekötése és aktivált eBank szolgáltatás. A Gránit Banknál mindegyik betét már 50 ezer forinttól elérhető.

Cetelem és Oberbank

A Magyar Cetelem Bank alapvetően hitelezéssel foglalkozik, így nincs klasszikus bankszámlája. A lekötött betétje, melynek kamata egy évre 10,5 százalékot, 2 évre pedig évi 12 százalékot fizet, Cetelem Takarékszámláról köthető le, legalább 100 ezer forinttól. Ennél hosszabb futamidőt is kínál a bank, de ott a kamatok jóval alacsonyabbak (3, 4 és 5 évre évi 2,5 és 3,5 százalék közöttiek, az általános pénzpiaci várakozásoknak megfelelően).

Az osztrák Oberbank magyar leánybankja is magas kamatot nyújt a hazai befektetőknek, de itt legalább 8 millió forintot kell elhelyezni. 1 és 12 hónap között hatféle futamidőben évi 7,75 százaléktól egészen évi 10,75 százalékig kínál lekötött betéti kamatot.

Utánuk szakadék

Ezzel pedig ki is merült a magas kamatok ismertetése. Innen egy hatalmas űr következik a többi bank ajánlata előtt, amelyek megrekedtek a 2010-es évek második felének alacsony inflációs kamatkörnyezetében.

Csak hogy a számok szintjén is lássuk, mit jelentenek ezek a kamatok, 1 millió forint lekötése egy évre 0,01 százalékos kamatszinten nettó 72 forint kamatot jelent az év végén, azaz masszívan romlik a betétben tárolt pénzünk értéke, amíg ilyen magas az infláció.

Igaz, a Bank 360 arra is felhívja a figyelmet, hogy a nagybankok akciós ajánlataiban banki kötvények is szerepelnek, az MBH Bank forintos és eurós kötvényekkel is a piacra lépett a lakossági ügyfelek számára. Az előbbi futamidőtől függően 11-12 százalékos, az utóbbi 3,5 százalékos kamatot fizet. Az OTP-nél is több futamidőre jegyezhető kötvény 10,5-12 százalékos fix kamattal. Az Ersténél pedig háromféle kötvénynek jár le a jegyzése június végéig, ezek között van forintban, dollárban és euróban denominált hitelpapír is, utóbbi kettő azoknak, akik devizában takarékoskodnának.

És az állampapírok?

A lakossági állampapír-kínálatból két konstrukció is ajánlható, melynek a kamata az átlagos éves infláció közelében mozog. A Prémium Magyar Állampapír (PMÁP) az előző évi, Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által megállapított éves átlagos infláció felett fizet 5 évre évi 0,25 százalékos kamatprémiumot, míg 8 évre évi 1 százalékosat. A 2022-es év átlagos inflációját ismerve, ebben a kamatperiódusban az éves kamat a kamatprémiummal együtt az 5 éves papírban 14,75 százalékos, a 8 éves papírban 15,50 százalékos. Az idei infláció a tavalyihoz hasonló szintű lesz a várakozások szerint, így a befektetők nemcsak az idei évben, de a jövő évben is magas hozamra számíthatnak.

A másik, kimagasló kamatot fizető konstrukció a Bónusz Magyar Állampapír (BMÁP). Ez egy 3 éves futamidejű változó kamatozású értékpapír, amely a Diszkont Kincstárjegy hozamát meghaladó kamatozást nyújt. Az aktuális kamata évi 15,90 százalékos. Ennek a papírnak az előnye, hogy a kamatot nem 1 évre, hanem csak 3 hónapra előre állapítják meg, így a pénzpiaci változásokat gyorsabban leköveti. (Igaz, a PMÁP késleltetett kamathatása majd az infláció csökkenő időszakában fog extra hozamot termelni a befektetőknek az akkor elérhető átlagos piaci hozamszint felett.) Mindkét állampapír már 1 forinttól elérhető, azaz bármekkora összeget el lehet helyezni benne, a magas kamatnak nincs tehát semmilyen pénzügyi feltétele.

Az állampapírok a jelenlegi feltételek szerint rugalmasan visszaválthatók, ennek kockázatairól itt lehet olvasni bővebben.

Kiskapuk

Vélhetően még ennek a cikknek a megjelenésekor is van idő átgondoltan lépni és kiválasztani egy jó konstrukciót. Ha azonban a teljes képet szeretnénk ismertetni, nem vonatkozik a szocho-fizetési kötelezettség a tartós befektetési számlák (tbsz-ek) kamataira. Ennek nyitására majdnem minden banknál nyílik lehetőség és last minute lekötött betéti ajánlatokkal szemben, itt nem csak a szochót, de a kamatadót is meg lehet spórolni, ha a lekötött betéteket tbsz-re tesszük.

A betétesek minden évben nyithatnak egy tbsz-t minden banknál. Az oda betett pénzeiket 5 naptári éven át bármilyen megtakarításban tartva, akár cserélgetve is azokat az idők során más megtakarításokkal, kamatadó-mentességet kapnak a hatodik évben, ha addig nem vesznek ki pénzt a számláról. A tbsz-re tett pénzeket 5 éven belül is fel lehet bontani, de ekkor meg kell fizetni a 15 százalékos kamatadót, mely a harmadik évtől 10 százalékos.

És végül a biztosítók

Sietniük kell azoknak, akik egy biztosítónál szeretnének mentesülni a 13 százalékos szocho alól, a megtakarítást itt is legkésőbb június 30-ig el kell indítaniuk

– hívja fel a figyelmet Veres Patrik, a Grantis pénzügyi elemzője, aki több biztosítótól is összeszedte, hogy meddig érkezhet be az ügyfelektől a véglegesített biztosítási ajánlat, ami szükséges a megtakarítás szocho hatálybalépése előtti elindításához. Az biztos, hogy nem érdemes kicentizni az indítást.

A Groupama a megtakarításos életbiztosításokra még „akciózott” is, júniustól az új befizetésekre minimum évi bruttó 10 százalék hozamot garantálnak a még ebben a hónapban beérkező összegekre meglévő és új ügyfeleknek is. A CIG Pannónia szintén akciót is hirdetett az ügyfeleknek: a június 30-ig megkötött szerződésekre a kezdeti díjak 70 százaléka helyett 90 százalék bónuszt írnak jóvá a hetedik évfordulón egyes biztosításoknál.

A MetLife azt javasolja, hogy ne csak az ajánlat érkezzen be júniusban, de a megtakarítás első díja is. Ehhez legkésőbb június 27-28-án érdemes utalni.

A többiek, így az Uniqa, a Signal, az Union, az NN és az Aegon is legkésőbb június 30-ig várja a az aláírt ajánlatokat. Az Allianz a június 30-ig aláírt és az Allianz által kézhez vett ajánlatok esetében nem számol szocho-t számolni. Aki postai úton küldi a szerződést, annak a biztosító azt javasolja, hogy kalkuláljon a kézbesítés idejével, ami 1-2 nap lehet.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!