Herczeg Zoltán egy nemzetbiztonsági átvilágítás kapcsán kerülhetett a rendőrség látókörébe

2023. június 7. – 09:59

Másolás

Vágólapra másolva

Egy nemzetbiztonsági átvilágítás után került Herczeg Zoltán divattervező a rendőrség látókörébe. A hónapokig tartó telefonlehallgatásokból kiderült, hogy több olyan barátja is tőle vásárolta a kábítószert, akik a médiában ismertek. Az érintettekkel drogteszteket végeztettek, otthonukban házkutatásokat tartottak, de ők csak tanúként szerepelnek az ügyben – írja a Hvg.hu. Herczeg állítja, hogy az ügyletekből nem származott haszna.

A lap információi Herczeg egy nemzetbiztonsági átvilágításnak köszönhetően került tavaly a rendőrség látókörébe. A divattervező egyik ismerőse ugyanis az Innovációs és Technológiai Minisztériumnál egy olyan állásra jelentkezett, amelynek betöltéséhez a jelentkezőnek nemzetbiztonsági átvilágításon kellett átesnie. Az átvilágítást az egyik polgári titkosszolgálat, az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) végezte el.

Az eljárás célja kideríteni, hogy nemzetbiztonsági szempontból jelent-e bármilyen kockázatot az átvilágított személy, amennyiben az adott állást megkapná. Az átvilágítás során az alanynak egyebek mellett egy kérdőívet is ki kell töltenie, amiben a magánéletét is érintő szenzitív kérdések is szerepelnek. Így például van olyan kérdés is, ami azt firtatja, hogy fogyaszt, illetve fogyasztott-e már kábítószert. Herczeg ismerőse erre igennel válaszolt. A Hvg.hu forrásai szerint az illető később csak annyit mondott az AH tisztjeinek, hogy egy alkalommal együtt füveztek Herczeggel (a törvény értelmében az is kereskedésnek számít, ha valaki droggal kínál meg egy másik embert). Az állást végül „életvitele és baráti, közösségi kapcsolatai” miatt nem kapta meg. A barát beszámolt Herczegnek arról, hogy az átvilágításon felmerült a neve, „ennek ellenére ugyanúgy élte az életét, mint addig”.

Az átvilágítás 2021 decemberében volt, hónapokkal azelőtt, hogy Herczeg ellen megindult volna a titkos nyomozás.

Az AH arról tájékoztatta a rendőrséget, hogy az illető a nemzetbiztonsági kérdőívben azt állította: rendszeresen fogyaszt kábítószert, a drogot pedig 2010 óta Herczeg Zoltán divattervezőtől szerzi be. Ez abban a 2022. június 20-ai keltezésű bírósági végzésben szerepel, amiben az ügyész Herczeg telefonjának lehallgatására kért engedélyt.

Herczeget és egy barátját, F. Józsefet – vagy ahogy a barátai becézik: Picit – a rendőrség hónapokig megfigyelte, mielőtt lekapcsolták őket tavaly október 12-én. Herczegnél az elfogásakor 100 gramm marihuánát találtak, a lakásán pedig közel 19 gramm kokaint. Mint a Hvg.hu írja, erről később kiderült, fémdobozzal együtt nyomott ennyit, maga a kokain csupán egy gramm volt, a hatóanyaga pedig ennél is kisebb.

Pici „nem ismeretlen az éjszakai életben. Bár nem tartozik a nehézfiúk közé, a nyolcvanas-kilencvenes években a budapesti alvilág legendás figurái körében mozgott” – írja a férfiról a lap. Első vallomásában Herczeg azt mondta, tőle vette a füvet, a vételárat viszont nem találták meg a házkutatáskor. A két, addig jó barátságban lévő férfi viszonyát a drogügy órák alatt tönkrevágta.

Herczeg október végétől április végéig volt börtönben, azután a bíróság megszüntette a letartóztatását, házi őrizetbe került, nyomkövetőt is kell viselnie.

Napokkal Herczeg elfogása után a bulvársajtó azt sugallta, hogy a divattervező azt gyanítja, egy barátja csőbe húzta, emiatt került bajba. Bár ezekből a sajtóhírekből nem derült ki, hogy Herczeg kire vagy mire gondolhatott, az éjszakai életben azt beszélték: Picire haragszik. A gyanúját talán az erősíthette, hogy vele ellentétben Picit már 72 óra után szabadon engedték. Csakhogy néhány nappal később Pici újra rács mögé került és aztán ugyanannyi időt töltött letartóztatásban, mint Herczeg. Sőt, jelenleg is ugyanolyan kényszerintézkedés alatt áll, mint Herczeg. A Hvg.hu azt írja, a divattervezőhöz közel álló források szerint ma már Herczeg is biztos abban, hogy egykori barátjának nincs köze a lebukásához.

Szabadulása után Herczeg Zoltán első írásos interjúját a Telexnek adta. Ebben ő is firtatta, hogy a politikai szerepvállalása miatt tulajdoníthattak az indokoltnál nagyobb jelentőséget az ügyének. „Ha a fű miatt tartóztattak le, akkor a fél budapesti művészvilágot, értelmiséget le lehetne tartóztatni. Nem hiszem, hogy a pólóim miatt kerültem ide, mert ha a kritika, vagy az irónia, vagy a szatíra lenne az ok, akkor megint csak a fél budapesti művészvilágot, értelmiséget be lehetne zárni” – mondta.

Herczeg lapunknak azt mondta, arra gyanakszik, akár az is állhat a háttérben, hogy a KÉK nevű klímamozgalmából politikai mozgalmat akart felépíteni.

Nem egyértelmű azonban, hogy a tervezőt a politikai szerepvállalása miatt vették elő, a Hvg.hu-nak egykori nemzetbiztonsági tisztek arról beszéltek, hogy azokat az információkat, amelyeket a titkosszolgálat megszerez, de érdemben nem tud velük mit kezdeni, bár nem kötelesek, rendszerint továbbítják az illetékes hatóságoknak. A Herczeg elleni eljárás tehát tulajdonképpen simán beleér a protokollba, ráadásul az sem kiugró, hogy a rendőrség fél évig lehallgasson valakit az elfogása előtt.

Herczeg karrierjéről, munkásságáról, élettörténetéről szóló cikkünket itt olvashatja.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!