Csendes megemlékezést szerveznek Suhajda Szilárd tiszteletére Budapesten

2023. május 29. – 15:27

Másolás

Vágólapra másolva

Csendes megemlékezést tartanak kedd este Suhajda Szilárd tiszteletére Budapesten – a kezdeményezést a hegymászó Facebook-oldalán osztották meg hétfőn.

Kedd este 19 órától 22 óráig várják a megemlékezőket a budapesti Szemlőhegyi-barlang feletti parkban található hegymászó emlékhelynél. „Arra kérünk mindenkit, hogy ahogy Szilárd lénye is tükrözte az életszeretetet, mi is egyesüljünk az ő álmaival, színes egyéniségével. Ezért kérésünk, hogy ne fekete ruhát viseljetek magatokon” – írják a szervezők. Azt is kérik továbbá, hogy a résztvevők tartózkodjanak a részvétnyilvánítástól.

Suhajda Szilárd május 20-án este indult el a Mount Everest csúcstámadására. Az eredeti tervek szerint május 24-én jutott volna fel a 8848 méteres hegy tetejére. Az utolsó jelet aznap este nepáli idő szerint fél nyolc körül kapta a háttércsapat, akkor a Hillary-lépcsőnél, 8795 méter magasan járt.

Pénteken mentőcsapat indult érte, de szombatra bebizonyosodott: Suhajda Szilárd valószínűleg nem élte túl a csúcstámadást. A Facebook-oldalán közölték, hogy a hegymászó mentőcsapat befejezte Suhajda keresését, nem találták meg a jelzett helyen. Az ATV Híradó értesülései szerint Suhajda Szilárd családja azt kérte, ha később meg is találják, hagyják a hegymászó holttestét a Mount Everesten.

Az Everest-mászás jelentőségéről, nehézségeiről ebben és ebben a cikkünkben lehet részletesen olvasni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!