A főváros túlélőcsomagjának részeként 24 milliárdos hitelt vesz fel a BKK

2023. május 24. – 10:55

Másolás

Vágólapra másolva

A Fővárosi Közgyűlés többsége jóváhagyta, hogy 24 milliárd forintos hitelt vegyen fel a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a Karácsony Gergely által meghirdetett „túlélőcsomag” részeként.

A hitelről szóló javaslatot 17 igennel, 2 nem szavazat ellenében és 9 tartózkodás mellett fogadta el a testület.

A javaslat szerint ebből a pénzből biztosítható a BKK likviditása június és szeptember között. Mivel egy éven belüli hitelről van szó, ehhez nem kell a kormány engedélyét kérni, a főváros a tervek szerint szeptember 18-ig visszafizeti a pénzt. Áprilisban egy másik hitelről is döntöttek: ekkor 16 milliárdos hitelt hagytak jóvá, ehhez viszont már kell a kormány jóváhagyása is.

Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes Budapest pénzügyi helyzetéről előző héten részletesen is beszélt: négy hónap alatt 105 milliárd volt a működési költségük, ennek 38 százalékát a közösségi közlekedés, 19 százalékát pedig a szolidaritási hozzájárulás tette ki. Kiss a túlélőprogram elemeként bejelentett perről elmondta, hogy a főváros május végén perli be a Pénzügyminisztériumot a szolidaritási hozzájárulás mértéke miatt.

A főváros azt szeretné elérni, hogy ne 58 milliárdot, hanem csak 33-at kelljen befizetnie a központi költségvetésbe. Ezzel megszűnne az az állapot, hogy Budapest 25 milliárddal többet fizet be, mint amit kap az államtól – indokolnak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!