Bayer Zsolt a Fidesz-székháznál tüntető diákokról: Nyomorult gennyládák

2023. május 21. – 19:23

Másolás

Vágólapra másolva

Nyomorult gennyládákként hivatkozott egy szombati blogbejegyzésében a Fidesz Lendvay utcai székháza előtt demonstráló diáktüntetőkre Bayer Zsolt, kormánypárti publicista, Fidesz-párttag.

Bayer azt írta: „Ha valaki megkérdezte volna ezektől a nyomorult gennyládáktól, hogy mégis, egészen pontosan mit szerettek volna csinálni az üres Fidesz székházban, vajon mit válaszoltak volna? S ami ennél is fontosabb: ha bementek volna, mit csináltak volna?”

Péntek este több ezren, jellemzően fiatalok vonultak fel Budapesten a státusztörvény ellen, és a hazai oktatás helyzetének előmozdítása érdekében. A résztvevő tinédzserek rendszerrel szembeni elégedetlensége tapintható volt, amikor a tüntetés után a Fidesz székházához vonultak a fiatalok. Volt olyan résztvevő, aki szerint gumibottal ütötték a gerincét a rendőrök, kollégánk pedig azt is felvette, ahogy előkerül a sokkoló. Az eseményekről készült videónkat itt lehet megnézni:

A BRFK szerint agresszív, erőszakos tüntetők törtek a rendőrökre, akik termoszt, csavart és zászlórudat is dobtak a rendfenntartókra.

A tüntetést percről percre közvetítettük a Telexen, beszámolónkat itt olvashatják vissza.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!