Az ORFK az új traffipaxszabályokról: Nem 51 vagy 52 km/h-ra fogja állítani a mérőműszert a rendőr

2023. május 16. – 16:18

Másolás

Vágólapra másolva

Néhány napja robbant a hír: a májustól érvényes szabályok szerint többé nem alkalmaz úgynevezett hitelesítési hibahatárokat a rendőrség a sebesség-ellenőrzéseknél. Vagyis – mint azt akkor a Telexen is megírtuk –, nincs tovább „tűréshatár”, akár 1 km/óra sebességtúllépés miatt is bírságra számíthatnak a megállított autósok.

– A tolerancia értéke soha nem azt jelentette, hogy ennyi volt a hibázási mértéke egy sebességmérő készüléknek. A traffipax a ma ismert mérőműszerek közül az egyik legpontosabb: 3 tizedmásodperc alatt ezer darab mérést végez, ennek az ezer mérésnek az eredménye adja meg az autós sebességét – mondta az Országos Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti főosztály vezetője. Óberling József ezredes kedden sajtótájékoztatón beszélt a szabályváltozásokról és annak körülményeiről.

Annak, hogy most változtak a szabályok, a rendőrség közlése szerint az az oka, hogy korábban a traffipaxokat hitelesítő mérésügyi hatóságok a jegyzőkönyvekben „olyan értéket is feltüntettek, amely az ő eljárásukra vonatkozó paramétert tartalmazott”. Miután megváltozott ez a több évtizedes gyakorlata, és ma már nem írják bele a hitelesítési jegyzőkönyvbe a már említett értékeket, a rendőrség is változtathatott az eljárásrendjén.

Magyarán: nem a traffipaxok lettek pontosabbak – mert eddig is azok voltak –, hanem a „papírozás” változott. A rendőrök azonban ezután is mérlegelhetnek – derült ki a rendőrségi tájékoztatón. „A gyakorlat az, hogy a rendőrök eddig is, és ezután is alkalmaznak toleranciát, amit a jog úgy fogalmaz meg, hogy a rendőr belátására van bízva, hogy egy elkövetett szabályszegés esetén milyen szankciót alkalmaz” – fogalmazott Óberling József, hozzátéve: „eddig sem foglalkoztak azzal, és ezután sem fognak, hogy 50 helyett ki ment 51-gyel”.

Nem 51 km/h-ra vagy 52 km/h-ra fogja állítani a mérőműszert a rendőr, hanem azokra fog fókuszálni, akik a sebességet jelentősen túllépik.

A gyorshajtás, a sebesség jelentős túllépése valóban súlyos probléma Magyarországon, ezzel a Telexen már korábban is foglalkozunk. Mint tavaly nyári anyagunkból kiderült: az elavult jogszabály hatalmas toleranciája miatt több tízezer valódi gyorshajtó ússza meg a büntetést, a megállításos ellenőrzésekből túl kevés van, ráadásul a tragikus baleseteket elemezve kiderült, hogy sokkal többször lépik át az okozók a sebességkorlátozást, mint hittük.

Az is tény ugyanakkor, hogy az új szabályok jól jönnek az államkasszának – és rosszul az autósoknak –, hiszen ha nem is 1-2 km/órás túllépésre fókuszálnak a rendőrök, az eddiginél nagyobb szigor sokkal több gyorshajtási bírságot hozhat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!