Schobert Norbi: Megpróbálom a céget nem elengedni, de ételekről már nem fogok posztolni

2023. május 9. – 10:53

Másolás

Vágólapra másolva

„Megpróbálom a céget nem elengedni, de egészséges ételekről nem fogok posztolni” – mondta Schobert Norbert kedd reggel Sebestény Balázséknak adott interjújában, amit a Blikk szemlézett. A hétvégén derült ki, hogy a GVH 40 millióra büntette Schobert Norberték Norbi Update termékeket forgalmazó cégét a fogyasztók megtévesztése miatt.

A fitneszguru arról beszélt, hogy a kommunikációtól teljesen visszavonul, és a jövőben

nem fog Facebook-videókat sem megosztani, és egészséges ételekről sem fog posztolni, mivel erre jogszabályilag sem lesz lehetőség.

Schobert arról is beszélt a Balázsék című műsorban, hogy az EU-s szabályok nagyon szigorúak: „Bárkit feljelenthetnek, aki egészséges terméket reklámoz.” Sőt, állítása szerint a jogszabály a „diabetikus termék” elnevezést is megszüntette, szerinte „egy cukorbeteg nem tud tájékozódni, mi az, amit ehet, ki kell bogarászni a termékről, hogy ez jó-e neki”.

Kitért arra is, hogy visszavonulása után családjával fog foglalkozni, de elérzékenyülten hozzátette, hogy „megpróbálom a céget nem elengedni”.

A GVH szerint az Update termékeket népszerűsítő videókban megtévesztően állították, hogy a termékek hatására elmúlik a cukorbetegség és a magas vérnyomás, de a termékek összetételéről is megtévesztő információk hangzottak el, például hogy cukormentesek és csökkentett szénhidráttartalmúak. A reggeli műsorban kiderült, hogy Schobertnek a 40 milliós büntetést 30 napon belül be kell fizetnie.

Korábban beszámoltunk arról, hogy március végén végrehajtást rendeltek el a Norbi Update Lowcarb Zrt. ellen, és közben újabb cégek jelennek meg Schobert Norbert biznisze körül. Schobert cégének átalakulásáról is beszámoltunk. Erről ő nem szívesen beszélt, és arról sem, mi lesz az üzlet sorsa, de arról már vannak elképzelései, hogyan képzeli el a jövőjét.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!