Háttérbe vonulna és felesége üzletére koncentrálna Schobert Norbert

2023. április 17. – 08:23

Másolás

Vágólapra másolva

Fogy a bolthálózat, március végén végrehajtást rendeltek el a Norbi Update Lowcarb Zrt. ellen, és közben újabb cégek jelennek meg Schobert Norbert biznisze körül, írtuk nemrég, de Schobert cégének átalakulásáról már korábban is beszámoltunk. Erről ő nem szívesen beszél, és arról sem, mi lesz az üzlet sorsa, de arról már vannak elképzelései, hogyan képzeli el a jövőjét.

„Komoly céljaim vannak, de nem saját magammal. Rékának és az Alakreformnak szeretnék a háttérből segíteni a fejlesztésében. A feleségem hihetetlen nő, aki több mint tizenhárom éve megállíthatatlanul és hatalmas lelkesedéssel, hittel építi a márkáját. Bár jelentős sikereket ért már el, sokkal többet érdemelne, és én ebben szeretném őt támogatni. Rá és az ő üzletére fogok koncentrálni, és segíteni abban, hogy elérhesse az álmait” – fogalmazott a Blikknek.

A saját üzleti helyzetéről mindössze annyit mondott a lapnak, hogy bármennyire is megterhelő számára, igyekszik a helyén kezelni a dolgokat. „Bár úgy tűnhet, nem visel meg mindez, a nyugalmam csak látszat. Jelenleg is napi szinten négy-öt órát csak az üzletért dolgozom, de tudom, hogy idővel minden a helyére fog kerülni” – mondta még.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!