A tanárok több mint a fele felmondott a Völner–Schadl-ügy egyik vádlottjának iskolájában

2023. április 28. – 15:19

A tanárok több mint a fele felmondott a Völner–Schadl-ügy egyik vádlottjának iskolájában
A budaörsi Mátrix Suli Általános Iskola 2023. április 26-án – Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Május 11-én a budaörsi Mátrix Suli Általános Iskolában tanító tíz főállású pedagógus közül hatan távoznak, miután a tagintézmény-vezetőt felmentették. A szülők szerint ennek az az oka, hogy az iskola igazgatója, a Völner–Schadl-ügy tizenharmadrendű vádlottja, Sipos Etelka autokratikus módszerekkel vezeti az iskolát. Sokan aggódnak, hogy a havonta 170 ezer forintba kerülő magánoktatás hogyan fog folytatódni az alapítványi iskolában, ahol már a Magyarországi Szcientológia Egyház korábbi vezetője is gyakori vendég. Az iskola vezetése szerint a tagintézmény-vezető nem teljesítette munkaköri feladatát, az igazgató ellen hangolta a szülőket és a tanárokat, ezért kellett mennie, a pedagógusokat pedig pótolni fogják.

Ez az iskola egy látszatiskola. Nem az a cél, hogy a gyerekeknek stabil jövőt biztosítsanak, hanem a figyelemelterelés más ügyletekről

– mondta lapunknak a budaörsi Mátrix Suli Általános Iskola egyik korábbi alkalmazottja.

Május 11-én az iskola tíz főállású pedagógusából hat egyszerre megy el, miután az igazgató a tagintézmény-vezetőt azonnali hatállyal felmentette. A tagintézmény-vezető az azonnali felmentést nem fogadta el, végül inkább közös megegyezéssel távozott. Információink szerint az iskolába járó körülbelül 60 gyerek fele is el fog menni szeptembertől. A szülők szerint tavaly decemberben még úgy tűnt, végre minden jól működik az iskolában, ugyanis az elmúlt években már megszokott volt a folyamatos fluktuáció.

A szülők szerint a problémák oka az iskola igazgatója, Sipos Etelka, és az ügyet még tovább bonyolítja, hogy ő a Völner–Schadl-ügy tizenharmadrendű vádlottja. Utánajártunk, mi történik abban az iskolában, ahol Sipos Etelka mellett feltűnik a Magyarországi Szcientológia Egyház korábbi vezetője is.

A Gazdi és az iskolaigazgató

Ahhoz, hogy jobban megértsük, mi is zajlik ebben az iskolában, és mindez miért kötődik Sipos Etelka személyéhez, érdemes röviden megnéznünk a körülményeket. A Mátrix Suli Általános Iskola 2019-től működik három helyszínen: Budaörsön, Budapesten a 19. kerületben és Kecskeméten. A Mátrix Suli egy alapítványi fenntartású, kis létszámú, fizetős iskola. Az iskola havi tandíja 170 ezer forint, viszont azok, akiknek fix, egyéves szerződésük van, kedvezményt kapnak: nekik havonta 150 ezret kell fizetniük.

Mind a három tagiskola igazgatója és alapítója Sipos Etelka, de a tagintézményeknek van külön vezetőjük, amolyan „igazgatóhelyettesük”. Információink szerint ennek ellenére Sipos Etelka teljes hatalommal rendelkezik az iskolákban, nem csak mint igazgató, hanem mint fenntartó is. Ugyanis az iskolákat a Kreatív Tanulási Alapítvány tartja fenn, aminek kuratóriumi elnöke egészen 2021-ig maga Sipos Etelka volt. Jelenleg a kuratóriumot már más vezeti, de információink szerint Sipos továbbra is a kuratórium tagja.

Sipos Etelka nemcsak általános iskolák fenntartásával foglalkozik, hanem felnőttképzésekkel is. Az ő nevéhez kötődik a Mátrix-Oktatási Kft. és a Mátrix Szakképző Iskola is.

Sipos Etelka neve azért merült fel a Schadl–Völner-ügyben, mert a vádirat szerint „Gazdival”, azaz R. Róberttel, Schadl Györgynek, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökének barátjával 2020 augusztusában került kapcsolatba. A felnőttképzéseket szervező cégen Sipos Etelka nagyon sokat keresett, ami gyorsan feltűnt Gazdinak. S. Etelka eredetileg azért fordult Gazdihoz, mert a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal elutasította magániskolájuk nyilvántartásba vételét. Gazdi megígérte, hogy kapcsolataival elintézi a nyilvántartásba vételt, amiért 8 millió forintot kért és kapott Sipostól, ezt a pénzt egy az egyben megtartotta. Sipos Etelkára két év felfüggesztett börtönbüntetést és 30 millió forint pénzbírságot kért az ügyészség.

A felvételinél még nem látszódtak a problémák

Ahogy a cikk elején már céloztunk rá, az általános iskolákban dolgozó pedagógusok helye viszont már közel sem annyira fix, mint Sipos Etelkáé. Ugyanis az iskolák elindulása óta eltelt négy évben sem a 19. kerületben, sem Budaörsön nem volt olyan tanév, hogy ne változott volna meg a tantestület összetétele.

A Telexnek nyilatkozott több szülő is, akiknek a budaörsi Mátrix Suli Általános Iskolába jár a gyerekük. A most másodikos gyerekek 2021 szeptemberében kezdték az iskolát. A szülőknek a felvételinél még nagyon pozitív benyomásuk volt a Mátrix Suliról: egy kedves tagintézmény-vezető fogadta őket, tetszett nekik a nyílt nap, a Mátrixhonlapja alapján szimpatikus volt nekik az iskola. Viszont amikor szeptemberben elkezdődött a tanév, már sem az intézményvezető, sem az őket korábban fogadó pedagógus nem dolgozott ott.

Olyan is előfordult, hogy emailben már elküldték az osztályfőnök nevét, de mire a család odament az évnyitóra, már más lett a gyerek osztályfőnöke.

Aztán 2021 decemberében kirúgták az akkori tagintézmény-vezetőt, és utána megint több pedagógus távozott az iskolából. Egy harmadikos gyerek szülei lapunknak azt mondták: a gyereküknek a három év alatt körülbelül tíz angol tanára volt. Szerintük ebben az iskolában megszokott, hogy minden évre jut egy új osztályfőnök: a másodikosok már a második tanítónőjüket kapták, a harmadikosok pedig a harmadikat.

Tavaly januárban egy újabb tagintézmény-vezetőt neveztek ki a budaörsi iskola élére, akit a szülők többsége nagyon szeretett. „Összerántott egy jó gárdát a 2022-23-as tanévre, mindenki meg volt elégedve” – mondta lapunknak az egyik másodikos gyerek édesanyja.

Szülők szerint egy személlyel van probléma

Aztán idén március végén ismét történt egy váratlan elbocsátás:

március 27-én a mostani tagintézmény-vezetőt azonnali hatállyal elbocsátották a budaörsi iskolából, de ezt a tagintézmény-vezető nem fogadta el, inkább végül közös megegyezéssel távozott. A szülők szerint ez a felmentés indította el a következő lavinát.

A szülői munkaközösség egyik tagja a Telexnek azt mondta: derült égből villámcsapásként ért mindenkit a pedagógus távozása, mert végre kezdett minden jól működni az iskolában.

Megkértük a szülőket, mondják el, ők mit gondolnak, miért mennek el ilyen gyakran tanárok az iskolából. Az általunk megkérdezett szülők mind azt mondták, hogy Sipos Etelka személye a probléma, mert ő folyamatosan alkalmatlannak titulálja a pedagógusokat, a szakmai fejlődést nem biztosítja, autoriter módszereket alkalmaz. Egy harmadikos diák szülei azt mondták: Sipos Etelka nagyon rosszul kommunikál, mindig azt mondja, hogy minden rendben van, miközben ez hazugság. „Tavaly azt mondták, hogy 18-19 gyerek iratkozott be az iskolába, ehhez képest az évnyitón három elsős jelent meg.”

A távozások pontos okait a szülők a mai napig nem tudják, nekik „titoktartási kötelezettségre” hivatkozva senki nem mond semmit. A szülők a mostani elbocsátásról azt hallották, hogy állítólag a vezető „szította a hangulatot” és „Sipos Etelka ellen hangolta a szülőket”.

Megkerestük az ügyben a Mátrix Suli igazgatóját, Sipos Etelkát. Arra voltunk kíváncsiak, miért bocsátotta el a szülők által kedvelt tagintézmény-vezetőt az iskolából. Kérdéseinkre az iskola vezetősége azt írta, hogy a tanárnak sok olyan mulasztása és „iskolaellenes” magatartása volt, ami lehetetlenné tette további foglalkoztatását. Válaszukban említenek néhány példát is:

  • Munkaköri feladatát nem teljesítette. Többszöri kérésre sem prezentálta a megfelelő anyagokat a tanfelügyeleti ellenőrzésre. Helyette azt tette, amihez kedve volt, hiába kapott dupla fizetést, céges autót.
  • A heti nyolc darab óráját nem tartotta meg egyszer sem. Kedvenc tanárait elengedte tanórákról is. A tanulók helyzeteit nem kezelte.
  • A munkaidejében folyamatos lázadásra buzdította a tanárokat, és néhány szülőt is az iskola és annak vezetése ellen, ahonnan a jó fizetését kapta.
  • Félrevezette a szülőket, tanárokat, akik naivan hittek neki, az igazgatót pedig folyamatosan leértékelte mások előtt.

Az ügyben megkerestük a budaörsi tagintézmény korábbi vezetőjét, aki kategorikusan tagadta ezeket a vádakat.

A Telexnek azt mondta: „Az intézményből történő távozásom körülményeivel méltatlan helyzetbe hozott a vezetőm. A mai napig nem kaptam meg a márciusi béremet sem, az intézményből a személyes tárgyaimat sem hozhattam el. Mindezek után sajnálattal vettem, hogy intézményvezető asszony becsületsértéssel próbálja igazát bizonygatni, az általa említett okokat, felhozott vádakat kategorikusan visszautasítom.”

A tíz pedagógusból hatan hagyják ott a budaörsi iskolát

Az ügy itt még nem ért véget, ugyanis március 27-én, a felmondás napján, a szülői munkaközösség tagjai közül többen bementek Sipos Etelkához. Azt kérték, hogy legalább az év végéig maradhasson az iskolában a tagintézmény-vezető. Több szülő beszámolója szerint az igazgató erre azt mondta nekik: ők az iskola ellen szervezkedtek, és be fogja őket perelni, ha nem viszik el azonnal a gyerekeiket. Egy esetben maradhatnak az iskolában: ha abbahagyják a szervezkedést, és aláírnak egy szerződést a következő tanévre. A szülők ezt nem írták alá, de végül nem is láttak ilyen szerződést és nem lett következménye a fenyegetésnek.

Az iskola vezetése szerint az elbocsátott tagintézmény-vezető hívta oda a szülőket az iskolához azért, hogy rábírják az igazgatót a felmondás visszavonására. Az iskola vezetősége nagyon sajnálja, hogy ilyen szintű hatalma lett a tagintézmény-vezetőnek néhány szülő felett. Lapunknak a vezetőség azt írta: „Ők voltak az önjelölt szülői munkaközösség (SZMK) vezetők, akik az iskolánk helyettesétől rendszeresen tájékozódtak valós, vagy valótlan információkról, melyeket nem kérdőjeleztek meg. Főleg arról informálódtak, hogy mindent ő (vagyis a tagintézmény-vezető) hozott létre ami jó, és mindent az igazgató, ami rossz.”

Molinó a budaörsi Mátrix Suli Általános Iskola épületén 2023. április 26-án – Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Molinó a budaörsi Mátrix Suli Általános Iskola épületén 2023. április 26-án – Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

Az iskola vezetősége szerint később az SZMK tagjai minden szülőt összehívtak egy megbeszélésre. A találkozó célja az volt, hogy minden gyermeket vigyenek el az iskolából a tanév végén, és közösen írassák be az összes gyereket egy másik intézménybe, majd hozzanak létre egy sajátot.

„Befektetőt keresett a volt helyettes a szülők között, aki majd finanszírozza azt az iskolát, ahol ő lesz valóban az igazgató. Ezért volt az egész hitelrontás. Nemcsak a szülőket, de a tanárokat is félrevezette” – fejtette ki álláspontját bővebben az iskola vezetése.

Ezek után április 11-én a budaörsi iskolában tanító tíz pedagógusból hatan beadták a felmondásukat.

Az iskola vezetése szerint ők hiába kérték a tanárokat, hogy maradjanak a tanév végéig, a tagintézmény-vezető a távozáskor kijelentette: viszi a pedagógusokat is. A tagintézmény volt vezetője lapunknak azt mondta: a távozása után olyan durva, fenyegetett lett a helyzet, hogy eljött a pont, amikor a mérgező munkahelyi körülmények miatt kiléptek a kollégái.

Információink szerint eredetileg a tanárok év végéig mindenképpen maradtak volna az iskolában, azonban a szülők beszámolója szerint az igazgatónő ultimátum elé állította őket: azt mondta nekik, hogy aki nem akar ott lenni szeptembertől, azt azonnal kirúgják. Csak akkor maradhatnak az iskolában, ha aláírják a munkaszerződésüket a következő tanévre is, és a határozatlan időre szóló szerződésüket 2024. augusztusáig határozott idejű szerződéssé módosítják.

A távozó tanárok most a 30 napos felmondási idejüket töltik, ami azt jelenti, hogy május 11-e után fognak elmenni az iskolából. Az igazgató a felmondások után egy értekezletet hívott össze, ahol a szülőknek azt ígérte, hogy ezután is minden rendben lesz, pótolni fogják a tanárokat. Lapunk megkeresésére az iskola vezetősége azt írta: jelenleg is pedagógusokat interjúztatnak, a tervezett státusztörvény miatt nagyon sokan jönnek el az állami iskolákból, így meglepően sok a jelentkező.

Már négy pedagógussal szerződést kötöttek, közülük ketten már május 2-án elkezdik a munkát. Ezen a héten pedig a maradék négy álláshelyet is betöltik.

A szülők viszont nem tudják elképzelni, hogy ha ennyi tanár távozik, akkor hogyan fogják ilyen rövid idő alatt megfelelően pótolni őket. Többen attól tartanak, hogy osztályösszevonások lesznek, és akiknek fix szerződésük van, azoknak ugyanúgy fizetniük kell augusztus végéig a tandíjat, miközben nem fognak ennek megfelelő oktatást kapni. Egy harmadikos gyerek édesanyja lapunknak azt mondta: decemberben még azt gondolta, ha lemegy ez az év, akkor ajánlani fogja az iskolát, most lebeszél mindenkit a jelentkezésről.

A gyerekek fele is elmegy

Nem csak a tanárok, hanem információink szerint a gyerekek fele is el fog menni az iskolából. Egy harmadikos gyerek szülei lapunknak azt mondták: az sem újdonság, hogy a gyerekeket viszik el az iskolából,

első év végén elment az osztály fele, másodikban megint a fele, jövőre a mostani állás szerint a 12 diákból négyen maradnak.

Lapunknak egy másik szülő azt mondta: nagyon rosszul viselik a gyerekek ezt az egész folyamatot. „Azt hiszem, mindenkinek a gyereke túl van már pár átsírt éjszakán. A gyerekek azt kérdezik, miért kell elmenni, amikor itt minden jó, és szeretnek iskolába járni?”

A legtöbb általunk megkérdezett szülő biztosan alapítványi iskolába viszi tovább a gyerekét. Az iskola egyik korábbi alkalmazottja szerint mindenki attól tart, ha névvel vállalja a véleményét, akkor Sipos Etelka pert indít ellenük. Emiatt senki nem tudja, hogy mi zajlik az iskolában. „Mindenki annál jobban tart a saját életükben történő nehézségektől, mintsem hogy felvegyék a kesztyűt” – indokolta meg a korábbi alkalmazott, hogy miért nem szólaltak fel eddig. Lapunknak a korábbi alkalmazott és a szülők is azt mondták, hogy Sipos Etelka folyamatban lévő büntetőeljárásának semmi hatása nincs az iskolai vagy alapítványi munkájára, ugyanúgy dolgozik és nincs korlátozva jogkörében.

Megkértük az iskola vezetőségét, reagáljanak azokra a szülői véleményekre, miszerint Sipos Etelka autoriter magatartása miatt mennek el tanárok és diákok az iskolából. Az iskola vezetősége szerint mind a három tagintézmény azért létezik, mert a tulajdonos, Sipos Etelka elszánt az élethosszig tartó tanulásban. Különös tekintettel a gyermekek személyiségének fejlesztésében, kreatív, boldog felnőtté válásukban. „Ezen oknál fogva az igazgató sok-sok áldozatot hozott az iskoláért. Mindemellett megköveteli a rendet, a fegyelmet és a következetességet a kollégáktól. Mindezt nagy szeretettel, nyugalommal tesszük a gyerekek felé is. Ha ez az elvárás autoriter magatartás, azt vállaljuk.

Ha annyira autoriter lenne az igazgató, akkor nem ad szabad kezet a helyettesnek, akiben sajnos teljesen megbízott. Hiba volt.”

Információink szerint a budapesti iskolában is nagyon hasonló a helyzet, mint Budaörsön: tavaly az odajáró diákok és tanárok többsége elment az iskolából.

Szcientológiai társaság

A szülők még egy érdekes dolgot hoztak fel, ami miatt úgy érzik, el szeretnék vinni gyereküket az iskolából. Ez pedig Sipos Etelka „tanácsadójának”, hivatalosan szervezetfejlesztőjének a személye.

Sipos Etelka mellett hónapok óta dolgozik Weith Kata, aki a legtöbb szülői egyeztetésen is ott van, és gyakran átveszi a szót az igazgatótól.Weith Kata korábban a Magyarországi Szcientológia Egyház vezetője volt, és a több sajtótermék által kamupártként számontartott KÖSSZ párt miniszterelnök-jelöltje a 2018-as országgyűlési választásokon. A párt országos listája 2711 szavazatot (0,05 százalékot) kapott, így a párttámogatástvissza kellett fizetniük.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!