24.hu: Százmilliók sorsa ismeretlen a Schadl-ügyben

2023. április 21. – 07:47

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Hivatalosan sok pénzt kerestek, mégis homályosak a pénzügyeik azoknak a végrehajtóknak, akik beismerték, hogy fizettek kinevezésükért Schadl Györgynek, a végrehajtói kar elnökének – írja a 24.hu.

A lap összesítése szerint a bűnösségükről valló végrehajtók kétszer annyi profitot szereztek, mint amennyit a vádak szerint Schadl Györgyéknek kifizettek. A hét végrehajtó összesen 924 millió forintot adott a végrehajtói kar elnökének, közülük hatan be is vallották a bűnösségüket.

A 24.hu összesítése szerint az érintett végrehajtók

irodáik megalakulásuk óta összesen 2 milliárd 319 millió profitot termeltek, vagyis nem lehet tudni, hogy hová lett a maradék, körülbelül 1,4 milliárd forint.

Van köztük olyan, aki fél évvel Schadl György börtönbe kerülése után 178 millió forintot vett fel papíron az irodájából, miközben a bíróság előtt úgy nyilatkozott, autóalkatrész-kiszállítóként dolgozik. Egy másik végrehajtó beismerte, hogy több mint 190 millió forintot juttatott Schadl Györgynek, az irodája ennek több mint a háromszorosát, 669 millió forint profitot termelt négy év alatt – írja a 24.hu.

A bűnösségüket beismerő végrehajtók irodái 2022 tavaszán összesen 740 millió forint osztalék kifizetéséről döntöttek. A beismerő vallomást tett végrehajtók ellen hivatali vesztegetés a vád, és az ügyészség indítványa alapján négyen 3 év, ketten 5 év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetést kapnának, továbbá ötmillió forint pénzbüntetést, és öt évre eltiltanák őket a jogi végzettséghez kötött foglalkozástól.

A 24.hu védőiken keresztül kereste a két említett végrehajtót, Sz. B.-t és F. M.-et is, ám ők nem akartak nyilatkozni. Mi kérdéseket küldtünk a Központi Nyomozó Főügyészségnek arról, hogy vizsgálták-e az érintett ügyben a végrehajtói irodákból felvett osztalékok sorsát.

A Központi Nyomozó Főügyészség a Telex megkeresésére azt válaszolta: „A főügyészség a nyomozás során vizsgálta a felmerült korrupciós bűncselekmények vonatkozásában a jogtalan előnyként kifizetett, illetve átvett összegeket, és a benyújtott vádirat ezeket részletesen és hiánytalanul tartalmazza.”

Februárban indult az elmúlt évek legsúlyosabb korrupciós ügye

Idén februárban indult el az elmúlt évek legsúlyosabb korrupciós ügye. A vádirat szerint az ügy lényege, hogy Schadl György „korrupciós kapcsolatot alakított ki” Völner Pállal, aki rendszeresen 2–5 millió forintot kapott Schadltól – összesen legalább 83 millió forintot –, és az államtitkár cserébe vállalta, hogy a pozíciójából eredő befolyásával Schadl kéréseire elintéz konkrét ügyeket, például a jól jövedelmező végrehajtói kinevezéseket.

Ez az ügyészség szerint így nézett ki: Schadl javaslatai alapján Völner jelezte az illetékes főosztálynak a minisztériumban, hogy kiket kéne végrehajtónak kinevezni. A minisztérium másik államtitkára, Vízkelety Marian – akire Völner is mutogatott a vallomásában – pedig aláírta a kinevezéseket, bár a vád szerint nem tudta, hogy ilyen módon jutottak el hozzá a nevek.

Az ügyészség szerint Schadl lényegében „fizetésként” adta Völnernek a pénzt, hogy folyamatosan rendelkezésére álljon a különböző ügyek elintézésében. Ezeket a pénzeket Schadl a végrehajtói irodájának és otthonának széfjében tartotta, innen vagy ő, vagy segédje, a negyedrendű vádlott számolta ki az aktuális összegeket – utóbbi ezt tagadta a bíróságon.

És hogy mindezt miből finanszírozta a végrehajtói kar elnöke? A nyomozók szerint abból a pénzből, amit Schadl azoktól kapott, akiket a végrehajtói pozícióba segített. Így összesen 924 millió 852 ezer forint illegális jövedelemre tett szert. Ezeket az összegeket egy másik segédjével Excel-fájlokban vezette – ez a bizalmasa kötött vádalkut az ügyészséggel.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!