Borkai a szexvideójáról: Jóval szorosabb lett a kapcsolatunk a feleségemmel és az egész családdal

2023. április 21. – 07:39

Másolás

Vágólapra másolva

„Egy ilyen procedúra valóban rendkívül kellemetlen, még akkor is, ha igazából olyan régen volt, hogy már el is felejtettem. Nem örül az ember ennek, de itt nem én vagyok a vádlott, én a sértettje vagyok ennek az ügynek”

– mondta Borkai Zsolt, egykori fideszes győri polgármester a Blikknek csütörtökön az „ördög ügyvédje” ügy tárgyalására érkezve.

Kedden az „ördög ügyvédje” blog működtetése miatt személyiségi jogok megsértésének vádjával állt bíróság elé Czeglédy Csaba, a Demokratikus Koalíció politikusa. Czeglédy a Veszprémi Járásbíróságon azt mondta: „Büszke lennék, ha én követtem volna el. Bárki csinálta, zseniális volt. Kár, hogy nem én voltam”. Az eljárás Borkai Zsolt egykori fideszes győri polgármester szexvideóinak 2019-es nyilvánosságra hozatala miatt indult, Czeglédyt a videók nyilvánosságra hozatalával vádolják. Ahogy arról a Telexen is írtunk, az ügyészség két évvel a Borkai-botrány kirobbanása után emelt vádat az ördög ügyvédje ügyben, majd az ügyet illetékesség hiánya miatt áthelyezték.

A Blikk információi szerint a tárgyaláson többször is levetítették Borkai jachtos videóját. A csütörtöki tárgyalás napján Borkai Zsolt a Blikknek azt mondta:

„Nekem nem vetítették le a videót, az esetemben erre nem volt szükség. Arról van szó, hogy azok a felvételek és képek, amelyek megjelentek azon a blogon, nem az engedélyünkkel készültek. Nem is járultunk hozzá. Ez a személyiségi jogok súlyos megsértése. Ilyenformán az, hogy ki és hogyan volt szexuális kapcsolatban, nem kérdés ebben az ügyben. Hiszen már a kezdet kezdetén sem tagadtam, hogy én vagyok felvételen.”

Borkai a Blikknek azt mondta, már túl van ezen az ügyön, „talán azt is mondhatom, hogy minden rosszban van valami jó”.

Ez köszönhető annak is, hogy a videó kirobbanása óta jóval szorosabb lett a kapcsolata a feleségével és az egész családdal.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!