Két évvel a Borkai-botrány kipattanása után vádat emelt az ügyészség az ördög ügyvédje ügyben

2021. október 4. – 10:41

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Egy ügyvéd foglalkozású férfival és egy többszörösen büntetett előéletű férfival szemben emelt vádat az ügyészség a Borkai Zsolt jachtozós videójához kapcsolódó ún. ördög ügyvédje ügyben – írja az Ügyészség.hu. A vád szerint az ügyvéd büntetett előéletű társa segítségével „különleges személyes adatokat tartalmazó, szexuális tartalmú fénykép-, illetve videófelvételeket hozott nyilvánosságra az interneten, amivel az érintetteknek jelentős érdeksérelmet okozott”.

A vádirat szerint az érintett ügyvéd arra kérte társát, hogy hozzon létre neki egy profilt a Facebookon, ez meg is történt 2019 szeptemberében, majd ezután egy oldalt is csináltatott vele ugyanott, amit később Az ördög ügyvédjére változtatott. Később az oldalt hirdették is.

Az oldalakat azért hozták létre, hogy minél többekhez eljussanak a „az ezt követően nyilvánosságra hozott, szexuális tartalmú, kompromittáló” felvételek, amiknek a linkjét osztották meg ott. Az ügyvéd 2019. október 2. és 9. között tett közzé fotókat és videókat Borkaiékról, bár a korábbi győri polgármester neve nem szerepel az ügyészségi közleményben.

A Fővárosi Főügyészség az ügyvédet és többszörösen büntetett előéletű társát 9 rendbeli különleges személyes adattal visszaélés vétségével vádolja, amit ez utóbbi bűnsegédként követett el. A főügyészség indítványozta, hogy a bíróság tárgyalás mellőzésével, büntetővégzéssel a jogásszal szemben pénzbüntetést, többszörös visszaeső társával szemben pedig felfüggesztett börtönbüntetést szabjon ki.

Czeglédy ellen emelhettek vádat

Ahogy azt nyár végén megírtuk a Hvg.hu nyomán, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Czeglédy Csabát gyanúsította azzal, hogy Az ördög ügyvédje blogon ő hozta nyilvánosságra Borkai Zsolt adriai szexvideóját, amibe végül a fideszes volt győri polgármester belebukott.

A DK-s politikust nem nevesítették, de Czeglédy több lapnak is elismerte, hogy őt gyanúsítják az üggyel. A DK-s politikus akkor tagadta, hogy köze lenne az ügyhöz, és koncepcionális eljárásra utalt. „Ami ma történt, a legsötétebb időket idézi: az ügyészség bűncselekmény határát súroló módon, bizonyítékok nélkül utasította a nyomozó hatóságot arra, hogy azt a képtelenséget közöljék velem, hogy érdemi közöm van a Borkaiékat lebuktató felvételek nyilvánosságra hozatalához” – mondta.

Akkor, nem sokkal a gyanúsítás híre után Az ördög ügyvédje a Facebookon reagált: azt írta, hogy mellément a tipp.

Czeglédy az ügyészség hétfői közleményére az alábbiakat írta Facebookon:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!