Vizoviczki-ügy: Egy év felfüggesztett börtönbüntetést kapott egy magas beosztású volt rendőr

2023. április 13. – 12:52

Másolás

Vágólapra másolva

A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú ítéletet helyben hagyva egy év felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtotta a Vizoviczki-ügyben korrupciós bűncselekménnyel vádolt magas beosztású volt rendőrtisztet; a másodfokú döntés jogerős – közölte a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Mint mondták, a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség a Vizoviczki László nevével fémjelzett, fővárosi rendőri vezetőket érintő katonai büntetőeljárás során, korrupciós bűncselekmény miatt 2021 májusában emelt vádat a korábban leszerelt volt rendőrtiszt ellen, aki az alapügy egyik vádlottja.

A jogász végzettségű vádlott a felelősségre vonás elkerülése érdekében 2020. február 4-én arra akarta rávenni vádlott-társát, hogy mint egykori beosztottja vallomásával vállalja magára a vád tárgyává tett egyes bűncselekményei elkövetését a Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsa előtti eljárásban

– tudatta a főügyészség, amely szerint a vádlott a szívességért cserébe pontosan meg nem határozott összegű havi juttatást ígért.

A Fővárosi Törvényszék tavaly első fokon bűnösnek mondta ki a volt rendőrtisztet vesztegetés bírósági eljárásban bűntettében, és 1 év – 3 évre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte. Ezt hagyta helyben a 2023. április 6-án kihirdetett másodfokú, ügydöntő végzésével a Fővárosi Ítélőtábla, az ítélet így jogerőre emelkedett – tették hozzá.

A Központi Nyomozó Főügyészség 2014. augusztus 21-én jelentette be, hogy vádat emelt a rendőrségi vesztegetési botrány során ismertté vált, a Hajógyári-szigeten és a belvárosban szórakozóhelyeket működtető diszkópápaként is ismert Vizoviczki László ügyeiben: a bűnszervezetben, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatti ügyben 33, a bűnszervezetben, vezető beosztású hivatalos személy által kötelességszegéssel és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatti ügyben 22 vádlottal szemben.

A vádlottak között hét korábbi rendőr, köztük öt volt vezető beosztású rendőrtiszt, korábbi tűzoltó százados, pénzügyőr főhadnagy, egy önkormányzat köztisztviselője és egy közegészségügyi felügyelő is volt.

A Vizoviczki-ügy részleteiről februárban írtunk részletesen. Vizoviczki László 2020 végén kapott jogerősen 7 éves fegyházbüntetést.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!