Jogerősen is hét évet kapott Vizoviczki László

2020. december 21. – 18:42

frissítve

Jogerősen is hét évet kapott Vizoviczki László
Vizoviczki László megérkezik a tárgyalóterembe a milliárdos nagyságrendű vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás vádjával indult büntetőper tárgyalására 2017-ben – Fotó: Máthé Zoltán / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

A Fővárosi Ítélőtábla Katonai Tanácsa kisebb jogszabályi pontosítással helybenhagyta a Fővárosi Törvényszék részítéletét abban a – nem nyilvános – büntetőügyben, amely hivatali vesztegetés elfogadása és egyéb bűncselekmények miatt indult Vizoviczki László és társai ellen – az egykori diszkópápa így jogerősen 7 éves fegyházbüntetést kapott. Ezzel lezárult a beismerő vallomást tevő vádlottak ellen a büntetőeljárás.

2020 júliusában elsőfokon csak részítéletet hozott a Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsa, mivel az ügy tele van államtitkokkal, vagyis a büntetések után az indoklást már csak zárt ajtót mögött ismertették.

Akkor a katonai ügyész Vizoviczki esetében a szabadságvesztés és a közügyektől eltiltás tartamának emelése miatt fellebbezett, míg Vizoviczki enyhítést kért. Rajta kívül a XI. és XX. számú vádlottak ügyében adtak be fellebbezést ügyészi oldalról, előbbire pénzbüntetést, utóbbira súlyosabb pénzbüntetést kértek.

A Fővárosi Ítélőtábla Katonai Tanácsa döntésében a a fellebbezésekkel érintett Vizoviczki, és XI. és XX. rendű vádlottak esetében korlátozott terjedelemben, csak az elsőfokon kiszabott büntetések tekintetében bírálta felül az elsőfokú ítéletet, mivel a jogosultak kizárólag emiatt jelentettek be perorvoslatot. Vagyis nem vizsgálták az elsőfokú ítélet megalapozottságát.

A vádirat szerint a hajógyári-szigeti és belvárosi szórakozóhelyek tulajdonosa, az éjszakai élet korábbi meghatározó figurája többek között magas beosztású rendőröket vesztegetett meg még 2005-ben. Az ügyben bűnszervezetben, vezető beosztású hivatalos személy által kötelességszegéssel és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés és más bűncselekmények miatt 22 vádlott ellen indult eljárás. Hét volt rendőrtiszt – öten vezető beosztásúak voltak –, volt tűzoltó százados, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőr főhadnagya, egy önkormányzati köztisztviselő és egy közegészségügyi felügyelő is a vádlottak között van. Vizoviczkit 2012 májusában az irodájából vitték el a rendőrök.

Legfrissebb híreinkért kattintson ide>>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!