Bloomberg: Egy magyar bank tisztviselőire is szankciót vethet ki az USA

2023. április 12. – 12:13

Másolás

Vágólapra másolva

A Bloomberg információi szerint egy magyar bank tisztviselőit is szankcionálhatja az Egyesült Államok. A lapnak névtelenül nyilatkozó források sem az érintettek nevét, sem az intézkedés okait nem árulták el.

Kedden a 444 több, egymástól független diplomáciai forrásra hivatkozva azt írta, az Egyesült Államok új intézkedést tervezhet a magyar kormány megbüntetésére. A lap forrásai között felmerült az is, hogy a 2014-es kitiltásokhoz hasonlóan Amerika szankciót vethet ki befolyásos személyekre (2014 őszén például egy elnöki rendelettel tiltottak ki hat, korrupcióval gyanúsított magyart – azonban az ő nevüket nem hozták nyilvánosságra).

Szerda délután öt órára sajtótájékoztatót hirdetett meg az Egyesült Államok tavaly szeptemberben kinevezett budapesti nagykövete, David Pressman. Azt egyelőre csak találgatni lehet, milyen nagy horderejű ki- vagy bejelentése lehet David Pressmannek, de a Bloombergnek a budapesti nagykövetség szóvivője azt mondta:

Nincs megosztható információjuk a szankciókkal kapcsolatban, és nincs jele annak, hogy a szerdai sajtótájékoztató kapcsolatban állna a szankciókról szóló amerikai tanácskozással.

A magyar és az amerikai kormány diplomáciai viszonyának kiéleződése látszik abból is, ahogy az elmúlt időszakban többször egymásnak feszült Pressman és a magyar külügyminiszter, Szijjártó Péter. Az Egyesült Államok és Magyarország elmérgesedő viszonyáról ebben a cikkben írtunk bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!