Elfogadhatatlannak tartják a pedagógusszervezetek és civilek a közoktatás tervezett átalakítását

2023. március 9. – 21:03

Elfogadhatatlannak tartják a pedagógusszervezetek és civilek a közoktatás tervezett átalakítását
Tanárok és diákok tüntetése a Kossuth téren 2022. március 19-én – Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Elfogadhatatlannak tartják a szakmai és civil szervezetek a kormány javaslatait a közoktatás átalakításáról – erről több civil szervezet juttatott el közös közleményt a Telexhez. A Civil Közoktatási Platform, a Szülői Hang, a PDSZ, a PSZ és a TASZ szerint a törvénytervezet nem reagál érdemben az oktatás problémáira, az átalakítási tervek pedig nem védik, hanem még sértik is a diákok oktatáshoz való jogát.

Március 2-án jött ki a kormányban az oktatásért is felelős Belügyminisztérium egy olyan javaslatcsomaggal, ami szerint

  • megszüntetnék a közalkalmazotti jogviszonyt, helyette köznevelési foglalkoztatotti jogviszony jönne,
  • az iskolák pedagógiai programjairól a nevelőtestület csak véleményt mondhatna, a döntés az intézményvezetőké lenne, amit a tankerületi központtal kell jóváhagyatnia,
  • akár július 15-ig is tarthatna a tanév,
  • és ahol a tanárok munkabeszüntetése miatt nem lehet megfelelően oktatni, ott a fenntartó az érintett intézménytől eltérő feladatellátási helyet jelölne ki.

A közel 100 oldalas javaslatcsomagot nyolc napon keresztül, péntekig lehet véleményezni, ezzel kapcsolatban pedig csütörtökön össze is hívott egy egyeztetést a BM illetékes államtitkára, Maruzsa Zoltán. Bár a fent felsorolt pedagógiai és civil szervezetek közül csak a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) volt jelen a BM-es kerekasztalon, Maruzsa meghívta magához a Magyar Művészeti Akadémia, a történelmi egyházak, és a Magyar Rektori Konferencia képviselőit is.

A kerekasztalra nem meghívott Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) korábban küldött egy levelet Maruzsának, amiben arról írtak, hogy a jogszabálytervezet nemcsak az intézményi autonómiát korlátozná tovább, de számos szerzett jog elvesztésével is járna.

Csütörtöki közleményükben pedig a szervezetek arról írnak, hogy „a kormány úgy akar átfogó módosításokat bevezetni, hogy erről nem konzultált érdemben az érintettekkel, és nem vette figyelembe azokat a követeléseket, amelyeket a pedagógusok, a diákok és a szülők az elmúlt egy évben megfogalmaztak”.

„Nem új jogállási törvényre, benne az oktatásban dolgozók önállóságának csökkentésére, hanem széles társadalmi egyeztetésen alapuló oktatási reformokra van szükség”

– írják a közleményben. Elfogadhatatlannak tartják azt is, hogy a tervezet „nem kezeli a kritikussá vált pedagógushiányt, hanem törvénnyé emeli a káros gyakorlatokat”. Szerintük tovább növekedhet az óraadó pedagógusok száma, és lehetővé válna „a megfelelő képzettség nélküli pedagógushallgatók alkalmazása”.

Ráadásul a civil szervezetek szerint az új rendszer számos szabálya „kifejezetten retorzió jellegű válaszlépés az eddigi sztrájkfolyamatra és a szülői, tanulói kiállásokra”. Szerintük a tervezet „szankcionálja a sztrájkjog gyakorlóit, bünteti a tanulókat a tanítási év lehetséges elnyújtásával, és még kiszolgáltatottabbá teszi a pedagógusokat a teljesítményértékelés bevezetésével”.

Utóbbival kapcsolatban vádként merült fel az is, hogy az új státusztörvény ellenőrizné a tanárok magánéletét – erre a BM korábban úgy reagált, hogy ez csak „beteges hangulatkeltés”.

„A Civil Közoktatási Platform, a Szülői Hang, a PDSZ, a PSZ és a TASZ elvárja, hogy a kormány ebben a formában ne terjessze a tervezetet a parlament elé, hanem folytasson valós egyeztetést a szakmai és civil szervezetekkel, mielőtt bármilyen átfogó törvénymódosítást, illetve jogviszonyt érintő változtatást tervez”

– írja a civil szervezetek közleménye. „A pedagógusok béremelése megoldható jogállásváltozás nélkül is, indokolatlan a béremelés feltételeként kifejezetten munkavállaló-ellenes, munkaterheket tovább növelő szabályokat bevezetni.”

A közlemény zárásaként a Szülői Hang arra buzdítja a szülőket, hogy írjanak személyesen is levelet a BM-nek – erről bővebben itt olvashat.

Itt pedig arról írtunk bővebben, mit jelenthet az új pedagógiai státusztörvény a közoktatás számára.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!