Lemondott a művészetért felelős helyettes államtitkár

2023. március 1. – 23:13

Másolás

Vágólapra másolva

Lemondott a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) helyettes államtitkára, Pataki András, akinek a megbízatása március 3-ai hatállyal jár le – derült ki a szerdai Magyar Közlönyben megjelent miniszterelnöki határozatból. Az Orbán Viktor által aláírt határozat nem részletezi a lemondás okát.

Pataki tavaly júliusban lett az új, Csák János által vezetett minisztérium művészetért és közösségi művelődésért felelős helyettes államtitkára. A KIM sajtóosztálya a Népszava megkeresésére azt közölte, hogy Pataki a Színház- és Filmművészeti Egyetemen megnövekedett feladatai (új rendezői osztály indítása), előadó-művészeti területen folytatott rendezői tevékenysége, valamint a DLA fokozatának megszerzése miatt köszön le helyettes államtitkári tisztségéről. A minisztérium egyelőre nem árulta el, ki lesz az utódja.

Pataki András, a Kulturális és Innovációs Minisztérium művészetért és közösségi művelődésért felelős helyettes államtitkára beszél a 10. Színházi Olimpia beharangozó sajtótájékoztatóján a Nemzeti Színház Gobbi Hilda Színpadán 2022. december 13-án – Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI

A Jászai Mari-díjas Pataki jelenleg is alelnöke a Magyar Teátrumi Társaságnak és a Magyar Versmondók Egyesületének. 2021-től az SZFE tanára, emellett a kecskeméti Katona József Színház művészeti tanácsadója is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!